Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyit kell várni a próbálkozással egy vetélés után. A szakmán belül is sok véleménnyel találkoznak a páciensek, tegyük tisztába ezt a kérdést.
Egy friss, 2017 novemberében megjelent tanulmány során a Tenessee állambeli Vanderbilt Egyetem kutatói arra a kérdésre keresték a választ, hogy egy spontán vetélés után mennyi idővel érdemes újra teherbe esni.
Milyen gyakori a vetélés?
A spontán vetélés a koraterhesség leggyakoribb szövődménye. Előfordulása igen gyakori, az ultrahanggal detektálható terhességek 8-20%-a végződik így. Fontos megemlíteni, hogy az összes megtermékenyülés több, mint 30%-a vetéléssel végződik, de ezek jelentős hányada nem éli meg az ultrahaggal való deketálhatósági kort, a gyakorlatban ez egy pár nappal későbbi menstruáció képében jelentkezik.
Mennyit kell várni vetélés után a következő terhességgel?
Arra a kérdésre, hogy kell-e várni az ismételt próbálkozással a vetélés után, nagyon sokáig tartotta magát az az elmélet, mely szerint egy vetélés után időt kell hagyni a méhnyálkahártyának, hogy regenerálódjon, emiatt mindenképpen javasolt pár hónap védekezés a következő terhesség előtt. Ez is, mint számos más, igen logikusan hangzó, tetszetős elmélet az évek során előbb megkérdőjeleződött, majd többszörösen kiderült róla, hogy bár első pillantásra logikusnak látszik, a valósághoz semmi köze nincs. Az utóbbi időben több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy nem jelent kockázatot, ha a vetélés után azonnal próbálkozik a pár a következő terhességgel, sőt, a meddőségi kezelések kapcsán egy olyan új módszer is kezd teret hódítani, amely során a méhnyálkahártyát lombik program előtt “felrissítjük”, azaz csíkokban kikaparjuk, megbontva ezzel az integritását.
Jelen kutatás figyelemre méltó eredménye, hogy nem csak az derül ki belőle, hogy nem szükséges várni, hanem arra is rámutat, hogy a következő terhesség során a vetélés kockázata akkor a legalacsonyabb, ha az a terhesség a vetélés utáni 3 hónapon belül megfogan! A kutatás során 514, előzőleg vetélésen átesett várandós terhességének a kimenetelét vizsgálták. Azt találták, hogy bár jelentős különbség nem mutatkozott a csoportok közt, de valamennyivel mégis azon csoportban volt a legkevesebb a vetélés, akik 3 hónapon belül újra teherbe estek.
Azonnal próbálkozzunk vetélés után?
Természetesen egy vetélés egy pár (különösen a nő) életében igen komoly trauma. Ahogy minden lelki traumát, ezt is mindannyian különbözőképpen és különböző idő alatt dolgozzuk fel. Véleményem szerint a lelki egyensúly ugyanolyan fontos, mint a testi egészség (ezen kettő fogalom nem is választható külön), ezért ha egy pár úgy érzi, hogy időre van szükségük a vetélés után a következő terhességig, nyugodtan várjanak. De ha úgy érzik, hogy lelkileg készen állnak egy következő terhességre, akkor szülészeti szempontból a várakozásnak semmi értelme, kezdjenek el azonnal újra próbálkozni!
Szülész-nőgyógyász, endokrinológus főorvos.
Rendelésemre IDE kattintva tud bejelentkezni.
Jónapot. Nekem épp tegnap volt egy vetélésem, 4 hétben jártam,amikor mentem az első ultrahangos vizsgálatra. Ez volt délelőtt, dutan olyan alhasi görcseim voltak és alvatt verdarabok jöttek ki,hogy azonnal kórházba mentem. Egyből megvizsgált az ügyeletes nőgyógyász,aki megerősítette hogy elment a baba. Beagyazodás volt mint délelőtt kiderült, de azt mondták talán nem jól ágyazodott be . Most másnap is nagyon vérzek és nagyon görcsöl a hasam. Tanácstalan vagyok hogy hogyan tovább ! Jövőheten felkeresem az orvosom de addig is szeretnék valami tanácsot kérni. Köszönöm . Adrienn
Kedves Adrienn!
Sajnálom, hogy így alakult ez a terhesség! Egy vetélés után a vérzésnek és az alhasi görcsöknek is belátható időn belül normalizálódnia kell, ha ez nem történik meg spontán, akkor előfordulhat, hogy nem tud magától teljesen kiürülni az összes terhességi szövet. Ilyen esetekben ezeket a szöveteket ki kell üríteni műtétesen, ezért ha továbbra is nagyon bő a vérzés, akkor menjen be a területileg illetékes kórház nőgyógyászati ügyeletére!
Jobbulást!
Köszönöm szépen a gyors választ.
És mi az a belátható idő ? Nekem tegnap azt mondták bent a kórházban hogy 14 nap múlva menjek vissza és akkor már kiderül minden , hogy tiszta e és hogy kiürült e minden. És mi az az idő ami után újra lehet próbálkozni a babával? Köszönöm
Adrienn
A „belátható idő” leginkább a vérzés mennyiségétől függ. Ha ez egy menzesz-szerű, vagy annál alig erősebb vérzés, nyugodtan lehet várni. Viszont ha ez bő, darabos vérzés, akkor a vérvesztés mennyisége miatt nem szabad napokat várni.
Ha spontán kiürül, vagy akár ha műtétesen fejeződik be, akkor két hét múlva már lehet is próbálkozni az újabb teherbeeséssel. Ez a két hét kihagyás is inkább csak a nyitott méhnyak miatti fertőzésveszély miatt javasolható. A régi rutin szerint legalább 3 hónap várakozást javasoltak, de az utóbbi évek kutatásai egyértelműen bebizonyították, hogy erre nincs szükség.
Természetesen ha ez többedik vetélése volt, akkor más a helyzet, akkor érdemes egy kivizsgáláson átesni. Egy vetélés után nem indokolt bármiféle kivizsgálás.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jónapot kívánok zsarnai cintia vagyok 1 hetes és 3 napos kis mama
1 hónappal ezelőtt el Vettél tem és most ismét terhes lettem !
Én nagyon szeretném ezt a kis babám de nem tudom mennyi az esély rá hogy meg maradjon 😔 kérem DR úr mondjon valami biztatott vagy amit ön tud ajánlani
Nagyon szépen kérem 🙏🏻
Egyetlen vetélés után szerencsére teljesen jó esélyei vannak a terhesség sikeres kihordásának.
Jónapot vetélés után újra lehet próbálkozni a baba projekten?
Kedves Erzsébet!
Igen, az egy idejétmúlt felfogás, hogy hónapokat kellene várni az újabb próbálkozással, a következő menstruáció után próbálkozzanak nyugodtan!
Amennyiben viszont ez többedik vetélés volt, úgy érdemes végigcsinálni az ismétlődő vetélésekkor javasolt kivizsgálási sort.
Sok sikert a folytatáshoz!
Nagyon szépen köszönöm
Spontán vetélésem volt és fájdalom mentes és az első!
Szóval akkor nem kell várni vele?Spontán vetélésem volt és fájdalom mentes.
Jonapot kívánok Dr Úr
11 + 4 naposan volt egy nagyon erős vérzéses vetelesem műtéti beavatkozással
Mikor probalkozhatunk újra a teherbe eséssel es mire figyeljek oda?
Kedves Erzsébet!
Sajnálom, hogy így alakult!
A következő menzesz után próbálkozhatnak, ha ez volt az első vetélés. Ha már többedik volt, ekkor érdemes egy alaposabb kivizsgálást kezdeni.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó napot Dr. Úr!Januárban volt egy művi befejezésem, és kiderült, hogy mola terhesség volt. Mára már le ment 0,1-re a BHCG. Azt szeretném kérdezni hogy tényleg meg kell várni az 1 évet az újabb terhességgel? Előre is köszönöm válaszát. Üdv : Bettina
Kedves Bettina!
Ha komplett mola volt, akkor további 3 hónapig javasolt havonta a bHCG ellenőrzés. Ha mindvégig ilyen alacsony marad, akkor próbálkozhatnak terhességgel ismét.
Ha inkomplett mola volt, akkor egy hónap múlva javasolt még egy bHCG kontroll, ha az is ilyen alacsony, próbálkozhatnak ismét.
Tisztelt Doktor úr !
Márciusban volt missed ab páromnak körülbelül 6-7 hetes állapotban .
Rögtön utána az első alkalommal amikor lehetett újra próbálkoztunk és pozitív lett az eredmény.
Viszont nagyjából újra a 6 -7 hetes korban újra kezdődött a barnázás és sztk orvosi vizsgálat szerint a terhesség nem fejlődik .
Ön szerint milyen irányba induljunk el vizsgálatok útján ami kideríti mi az oka annak hogy ennél a 6 -7 hetes állapotnál meg áll a fejlődés.
Üdvözlettel
Somorjai Tibor
Kedves Tibor!
Sajnálom, hogy így alakult!
A kivizsgálást a nőgyógyászuknál kezdhetik, része lesz egy labor (hormonkép, autoimmun panel, véralvadási mutációk szűrése), és szóba jöhet egy hysteroscopia is.
Szép napot!
Tisztelt Doktor Úr!
2024.06.06.-án 8 hetes 1 napos kismamának számítottam. Nem találtak szívhangot az uh-n. A magzat mérete 16mm-volt. Elmentem egy kórházba. Eltörtèk minden reményem. Nincs szívhang. Másnap egy másik kórházba mentem. A magzat mérete 17 mm. Nincs szívhang. Lehet a növekvő méret oka a két uh készülék különbsége? 2024.06.11.-re kaptam időpontot missed ab-ra. Megvallom az őszintét rettegek tőle. Sosem műtöttek és félek a komplikációktól, hibáktól. Ekkora magzat természetes úton távozhat? Meddig lehet a vetélés természetes megindulására várni veszély nélkül?
Köszönettel:
Egy összetört és kétségbeesett kismama
Kedves Bianka!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ez egy rutin műtét, minimális szövődmény rátával szerencsére.
Mindazonáltal a spontán vetélés is beindulhat, de sajnos nem tudom megmondani, hogy mikor. Van, hogy egy hónap is kell hozzá. Ennyi idő alatt viszont a méhűri fertőzések veszélye növekszik, hiszen ott van egy élettelen, vérkeringés nélküli szövet. Tehát egyik út sem olyan, hogy ne lenne kockázata.
Emiatt arany középút, hogy ha teljesen panaszmentes, akkor várhat egy hetet, ha nem indul be, inkább a műtét javasolt.
Szép napot!
És van olya,h már nincs baba de a mell megvan duzzadva és a többi tünet?
Kedves Erzsébet!
Ha ez a vetélés biztosan lezajlott, akkor ezek a tünetek is el fognak múlni nemsokára, a következő menzesz után próbálkozhatnak is.
Azt, hogy teljesen lezajlott egy vetélés a legegyszerűbb egy ultrahang vizsgálattal megerősíteni. Ha ez nem egyértelmű, egy vérvizsgálattal (bHCG) lehet ezt könnyen igazolni.
Voltam ultrahangon és ott mondták elvetéltem de akkor is fáj a mellem vagy tévedett volna?
Ha ez ultrahanggal meg volt erősítve, akkor csak legyen türelemmel, idővel el fog múlni a mellfeszülés. Ha ez a következő menzesz után is megmarad, akkor érdemes egy hormonális kivizsgálást csinálni.
Jonapot!
Én egy két gyerekes anyuka vagyok, de az első terhessegem 5-6. Héten megszakadt és most is két gyermek után ugyan ebben az időben, ugyan úgy vetéltem el.
Az lenne a kerdesem, hogy lehetsseges, hogy a szervezetem csak egy nemo gyermeket fogad be ellenkező nemot meg kiloki?
Kell kivizsgáltatni ezt a helyzetett, és ha igen akkor ki és milyen vizsgálatokra kell hogy küldjön?
Előre köszönöm a válasz!
Kedves Fanni!
Lehet ilyen ok a háttérben, de erre nagyon kicsi az esély. Ha ez is a helyzet, ennek a kiküszöbölése csak lombik kezeléssel, a visszaültetés előtti kromoszóma vizsgálattal lehetséges. A másik lehetőség, hogy a szerencsére bízzuk és előbb-utóbb olyan nemű magzat fogan meg, aki életképes. Mindazonáltal erre nagyon kicsi az esély, hogy ez álljon a vetélések hátterében. Szakmai szempontból ez nem számít ismétlődő vetélésnek, mivel volt két szülés a két vetélés között, ezért nem is indokol ilyen irányú kivizsgálást. Ha mégis szeretne ennek az egy lehetséges oknak utánajárni, egy genetikus kollégát kell felkeressenek a párjával.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jónapot!Egy olyan kérdezem lenne,h holnap lesz 5 hete,h spontán vetélésem volt,de ma teszteltem és megint pozitív lett!Mit tegyek?nagyon fékek
Kedves Erika!
Gratulálok!
Amennyiben eddig ez az egy vetélése volt, semmilyen teendője nincs, jelen tudásunk alapján nem lesz ez egy veszélyeztetettebb terhesség amiatt, mert 5 héttel ezelőtt volt egy vetélése. Amennyiben ez már a többedik vetélése volt, keresse fel nőgyógyászát mihamarabb, mert ilyenkor bizonyos gyógyszeres kezelések, például sárgatest hormon pótlás szóba jön.
Sok sikert a folytatáshoz!
Köszönöm szépen!Igen még csak egy vetélésem volt.Nagyon szeretnénk eszt a babucit
Jó reggellt!Egy olyan kérdésem lenne,h alak herpesz veszélyes a magzatra?
Kedves Erika!
Nem, az ajakherpesz nem veszélyes a magzatra. Ha genitális herpesz is megjelenik a szülés idejében, abban az esetben viszont császármetszést kell végezni.
Köszönöm a gyors válasz!Megnyugtatott!
Jónapot! 22 hetes terhes voltam és elvesztettem azt mondták nem volt majdnem semmi mehnyakam! Menyi idő után lehet próbálkozni?
Kedves Vera!
Egy nagyvetélés után jobb kihagyni egy-két hónapot. A következő terhesség alatt pedig a cerclage műtét vagy a pesszárium megfontolandó.
Sok sikert a folytatáshoz!
Köszönöm szépen!Iker terhesség volt. Nem értem azokat a kifejezéseket amit tecet írni már mint a műtéteket. Az olyasmi mint a bestoppolás?
Olyasmi, de ez sok dologtól függ. Ezeket a lehetőségeket a kezelőorvosával beszélje át.
Nagyon szépen köszönöm! Tehát 2-3 hónapot elég várakozni? Mennyi az esélye hogy még lehet babám?
Igen, bőven.
Egy vetéles után nagyon jó esélyei vannak a terhesség sikeres kihordására.
Köszönöm szépen! Tehát 2-3 hónap elteltével lehet próbálkozni? Mennyi az esélye hogy még babám lehet?
Tisztelt doktor úr! Nekem sajnos volt egy spontán vetélésem.Magától tisztultam nem kellett műtéti beavatkozás. Ma pont egy hete történt ,már a vérzésem is csillapodik épp hogy pici barna van még. Viszont nem kaptam felvilágosítást hogy mikor lehet együtt lennem a párommal. Azért fontos nekem ez mert nagyon fájt mind a kettőnknek hogy elvetéltem,ugyanis az első terhességem volt és nagyon szerettük volna a babát. Szeretném elkerülni hogy ne forduljon elő még egy ilyen tragédia. Ezért kérnék tanácsot hogy mikor lehetünk együtt hogy ne legyen baj és mikor lehet újra megpróbálni. Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel Orsi.
Kedves Orsi!
Nagyon sajnálom, hogy így alakult! Nem kell hónapokat kihagyni, a vérzés elmúlása után egy héttel már próbálkozhatnak is. Sok sikert!
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ! Annyit kérdésem lenne még hogy ez ilyenkor normális hogy már nem sok de barnás folyadék jön így a mensi végén? Egyik pillanatában pár csepp aztán egy picit több.
Igen, ez még belefér a normálisba.
Jónapot!Egy olyan kérdésem lenne, terhesség alatt megengedett a nemi élet!Mert mint már korrában írtam vetélés után 5hétre terhes lettem és most fékek!
Kedves Erika!
Amennyiben nincs ellenjavallata (pl előlfekvő lepény, stb), akkor megengedett.
Tisztelt doktor úr! Én már írtam. 23 hetesen elvesztettem az ikreket. Most kiderult a placentán alvadt vér volt és trombofilijára gyanakodnak. Ha az van akkor hogy bírták 23 hétig? És ha az van a következő terhesség előtt kell szedni valamijen gyógyszert? A forsavat aszpirinel ajánlották. Köszönöm szépen előre is.
Ennek mindenképpen érdemes utánajárni, de ez nem ennyire egyszerű. Keressen fel egy hematológust, a kivizsgálást követően lehet majd eldönteni, hogy van-e véralvadási zavara, illetve hogy milyen kezelés szükséges.
Köszönöm szépen a választ. Minden jót és szép napot!
Jó napot!
3 év sikertelen teherbe esés(petevezeték elzáródás, műtét,műtét után bal petevezeték ismét elzáródva jobb oldali átjárható, hormonjaim rendben, férjem sperma vizsgálata is) után most végre sikerült, de sajnos ez az öröm hamar véget ért. Spontán vetélés,minimális vérzéssel. Menstruáció előtt 1 héttel bő barnázásom volt, de a menzesz várható napján kicsit véreztem aztán inkább barnásba ment át. Kórházban voltam UH-n nem láttak már sem méhen belüli sem méhen kívüli terhességet.
Nagyon halványan még vérzek de gondolom ez ilyenkor természetes. Épp lombikba akartunk kezdeni de ezután az eset után kezdtünk reménykedni hogy sikerülhet spontán is.
Van esély újabb spontán teherbe esésre vagy keressük a lombik programban a megoldást?
Mikor próbálkozhatunk ismét?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Dóra
Kedves Dóra!
Bármikor próbálkozhatnak újra, nem kell kihagyni semennyi időt.
Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy érdemes-e spontán próbálkozni 3 év sikertelenség után. Egyrészt ez elég hosszú idő, másrészt azt nem tudjuk, hogy ez a terhesség hol volt, méhen belül vagy kívül; csak azt tudjuk, hogy vetéléssel végződött. Ha fiatal, akkor próbálkozhatnak, ha nem annyira fiatal, akkor inkább a lombikot javasolnám. Ott úgyis van várólista, ez idő alatt természetesen próbálkozzanak tovább.
Remélem így vagy úgy sikerrel járnak!
Köszönöm szépen! Minden jót kívánok!
Kedves Dr. Úr!
Január 27.-én volt egy spontán vetélésem a terhességem 12. héteben járva. Műtétes beavatkozásra volt szükség. Szerencsére már semmilyen “utótöngéje” nincs már az esetnek, elmúlt a vérzés, és a barnás folyás is, és lelkileg is “túllendültünk” és feldolgoztuk mind a ketten! Érdeklődni szeretnék, hogy mikortól lehetséges, hogy újra együtt legyek a férjemmel, és mikor várható az első menstruáció?! Valamint ezekkel az előzményeket mikortól lehetséges újra próbálkozni?! Van már egy kislányunk, és nagyon szeretnénk kistesót neki!
Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdv. Judit
Kedves Judit!
Most már nyugodtan lehet próbálkozni, nem kell semmire várni. A következő menzesz tekintetében nem tudom megmondani, hogy mikor lesz. Általában kb egy hónap múlva jelentkezik a terhesség befejeződéséhez képest, de itt elég nagy a szórás, 2 és 6 hét közt bármikor jelentkezhet.
Sok sikert a folytatáshoz!
Tisztelt Doktor Úr!
December 20-an 5 hónapos terhesen nem volt szív hang a babának. Beindított szüléssel megszültem a gyerekemet, majd műtétes vizsgálattal fejeződött be az egész.
Mikor próbálkozhatunk újra? Az Orvosom azt ajánlotta, hogy 3 hónap múlva. Esetleg ha azelőtt teherbe esek okozhat gondot?
Ágota
Kedves Ágota!
A középidős vetélések után valóban nem árt, ha pár hónapot várnak, mivel ilyenkor több időbe telik, mire minden visszarendeződik. Jobb lenne, ha addig védekeznének.
Sok sikert a folytatáshoz!
Üdvözlöm Doktor Úr!
3 hónapja szültem( 2019.01.27),majd óvszeres védekezés mellett terhes lettem újra. Ikreket vártunk de sajnos elhalt a terhesség és spontán ürülés történt. 4.-5. hétben jártam ekkor. Barnás,pecsételős vérzéssel kezdődött (04.19.) és kb. 7 napig tartott. Majd a 7. napon(04.26) megindult a vérzés, picivel volt csak erősebb mint a menstruációnál szokott. Darabos nem volt ,viszont egészben távozott egy 6-7 cm-es darbag. Elvileg a méhnyálkahártya ha jól tudom?! 1 hét után (05.03.) az ultrahang is alátámasztotta,hogy teljesen kiürült és akkor a vattás pálcán sem volt már vér .Azt hittük teljesen elmúlt de még aznap este újra barnázni kezdtem.
A jelenlegi méhnyálkahártya hajszál vékony. 2 hétre saccolta a doktor a következő menzeszt. De sajnos lassan azóta (kb 2 hete) a távozást követően is hol van barnás pecsételés, hol nincs. vetélés után esetleg ez még normálisának mondható? 2 hét a menstruációra ez még nem korai?igazából nagyon elkeseredett vagyok és már csak szeretnék túl lenni ezen az egészen. Csak egy kis megnyugtatásra lenne szükségem.Válaszat előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel :Niki
* darab
* válaszát
Elnézést, folyton kijavít a telefon!
Kedves Niki!
Ez ilyenkor gyakran előfordul ,ettől nem kell megijedni. Van, hogy idő, mire visszaáll a rendes ciklus. Ha szeretne megnyugodni, hogy túl van a vetélésen teljesen, vetessen le magának egy bHCG-t (ez egy vérvétel), abból látszik feketén-fehéren, hogy kiürült-e minden. Egy negatív UH lelet mellett ez nem indokolt, de talán segíthet megnyugodnia, hogy túl van rajta teljesen.
Sok sikert a folytatáshoz!
Tisztelt dr Úr!
Nekem 2017 ben volt egy spontán vetélésem,azóta nem sikerül zeherbe esni!Mi lehet a gond???
Kedves Reni!
Ennek sok oka lehet, egy részletes kivizsgálásra lenne szükség, át kell nézni a hormonháztartást, a petevezetők átjárhatóságát és a spermaképet is első körben.
Üdvözlöm Dr. Úr,
Nekem október 21.-én volt az abortuszom,mert a kicsinek a 8. héten megállt a szíve. Első baba. Szeretném Öntől megkérdezni,hogy már próbálkozhatunk a párommal? Egy 3 napig tartó menstruáción is túl vagyok.
Köszönöm a válaszát előre is!
Szép napot!
Kata
Kedves Kata!
Igen, próbálkozhatnak nyugodtan. Sok sikert!
Üdvözlöm Kedves Dr. Úr,
Ismét szeretném kikérni szakértői véleményét
A mai napon voltam kontroll vizsgálaton, mindent rendben találtak, normális havi vérzés,ahogy a nagykönyvben megvan írva nálam úgy helyreállt minden! Megkezdődött a terményekségi időszakom és ezt a szokásos módon jelzi is a szervezetem,amit láttak is az ultrahangon. Ennek ellenére azt tanácsolta a Doktornő,hogy várjunk még egy hónapot,mert hogy ez még nem a megfelelő „környezet” a babának. Nem igazán értem,hogy ha minden rendben van, akkor erre miért van szükség!? Milyen negatív oka lehet annak,ha mégis várandós leszek ebben az időszakban?
Ismét köszönöm a válaszát előre is! Bizalommal fordulok Önhöz!
Kedves Kata!
Csak a cikkben leírtakat tudom ismételni. A szakirodalom jelenlegi állása szerint nem szükséges várakozni. Ez egy régi szokás, amely több helyen a mai napig megmaradt, hogy pár hónap várakozást javasolnak, de ennek semmilyen tudományos alapja nincs, inkább egy rossz beidegződésről van szó.
Sok sikert!
Tisztelt Doktor Úr!
A 21. héten egy időközi UH vizsgálat során derült ki, hogy nincs szívhang (20. heti nagy UH-n minden rendben volt, de azóta nem nőtt). Missed ab, másnap kórház, szülés, műtéti befejezés. A 2 hetes kontrollon minden rendben volt, a szövettanból nem derült ki semmi. A műtét után 4 héttel jött meg a menstruációm (a korábbiakhoz hasonló lefolyású volt).
A műtét óta 6 hét telt el, most van peteérésem. Már lehet próbálkozni? A méh regenerálódik ennyi idő alatt vagy érdemes megvárni a következő peteérést? Nagyon vártuk, első baba lett volna, 1,5 év próbálkozás után.
Köszönöm,
Ramóna
Kedves Ramóna!
Nagyon sajnálom, hogy így alakult!
Egy 21 hetes vetélés esetén nincs egyértelmű javaslat a szakirodalomban. Itt már relatíve nagy a méh, ezért időre van szükség, hogy minden visszaálljon. Ezért szerintem talán biztonságosabb még egy menstruációs ciklust várni és csak utána próbálkozni újra.
Sok sikert a folytatáshoz!
Kedves Doktor úr!
6 napja pozitivat teszteltem (menstruacio kimaradasa elott 2 nappal), majd ra 4 napra elkezdett halvanyodni a teszt, vervetel is kimutatta, hogy a hcg szintem 23,7 re csokkent. A mai nap pedig a verzes is megindult. Ez a ciklus 36.napja volt, 17.nap volt az ovulaciom, mivel nagyon korai volt a terhesseg, erdemes azert a verzes elmulasa utan egy ultrahangot kernem, hogy kiurult e rendesen vagy probalkozhatunk, ha elmulik a verzes? Ilyenkor ezt a napot szamitjuk a ciklus elso napjanak?
Mivel a TSH szintem 3,2 lett most, valoszinuleg endokrinologus fel fog irni hormonpotlast is. Ilyenkor azert erdemes varni egy honapot, mielott ujra elkezdunk probalkozni?
Nagyon koszonom elore is a segitseget!
Kedves Eszter!
Igen érdemes ránézni UH-al, hogy minden rendben van-e.
A TSH szintet valóban érdemes lenne csökkenteni, de a 3,2 nem vészes, ezzel nyugodtan lehet próbálkozni.
Sok sikert a folytatáshoz!
Tisztelt Doktor Úr!
2019. május 13-án volt egy spontán vetélésem, amit műtéttel fejeztek be.
Novemberben ismét terhes lettem, de 9. hétre nem fejlődőt ezért január 13-án ismét abortuszon voltam. Nagyon el vagyok keseredve, nem tudom mit kellene tenni. A kivizsgálások elvileg csak a 3. vetélés után vannak. Várjuk meg vagy kezdjük el a vizsgálatokat?
Kedves Lia!
Sajnálom, hogy így alakult! 2 egymást követő vetélés már ismétlődő vetélésnek tekintendő, ezért a kivizsgálás már most indokolt.
Köszönöm a gyors választ.
Milyen vizsgálatokat kell ilyenkor megcsináltatni? Eddig az első után Tsh vizsgálaton voltam, ami tartományon belül volt.
Kedves Lia!
Át kell nézni a hormonháztartást, az autoimmun rendszert, a véralvadási rendszert, szóba jön a genetikai kivizsgálás és a méhűr feltérképezése. Magyarul forduljon szakemberhez, ez jóval bonyolultabb annál, mintsem hogy csináltat magának egy labort sajnos.
Tisztelt dr úr.
Olyan kérdésem lenne önhöz,sajnos Február 2-án volt a második spontán vetélésem az előző 2019.07.30-án.Most voltam a szövettani eredményért de sajnos nem tudnak semmit sem mondani hogy miért. Beszéltem már az Endokrinologusommal ő ugy gondolja hogy nem Endokrin probléma lehetett. Ő javasolta a nőgyógyászati kivizsgálást Immunologiai vizsgálatot. Sajnos mind két babám a 6hetesen ment el.Van már 1 kisfiam ő 2019.04.10-én született nagyon szeretnénk még egyet. Kisfiamnál kellet szedni sárgatest hormont. Nem tudom hogy mitévő legyek kezdjünk e kivizsgálást valahol vagy bele vághatunk e az újra próbálkozásba. Nagyon félő hogy megint így járunk. Köszönöm.
Nagy Mónika
Kedves Mónika!
2 vetélés után indokolt a kivizsgálás, ami magában foglalja a véralvadási rendszer, az autoimmun rendszer és a hormonális rendszer vizsgálatát is.
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ. Még olyan kérdésem lenne,hogy mégis hova forduljak a nőgyógyászaton azt mondták hogy nem kel további vizsgálat. Forduljak esetleg magán orvoshoz? Vagy mégis kit keressek fel ezzel hogy mielőbb megkezdjük a vizsgálatokat? Köszönöm
Kedves Mónika!
A szakmai javaslatok alapján 2 vetélés után érdemes ezeket a vizsgálatokat elvégeztetni. Talán érdemes lenne keresnie egy másik nőgyógyászt, igen.
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszokat. Mielőbb keresünk másik nőgyógyászt, és elkezdjük a vizsgálatokat.
Jó napot! Spontán vetélésem volt, pontosan 5 hete és most a terhesség tüneteit érzem! Aggódnom kellene??? Hisz nincs 3 hete hogy a darabkás barnás folyás ki maradt!!!
A doki 6 hetet javasolt várakozási időt… (következő vérzés után ami most kellene jelentkezzen)
Kedves Pincur!
Ha a vetélés után volt kontroll uh, és előtte látták, hogy ez egy méhen belüli terhesség volt, akkor nincs ok az aggodalomra. Ha nem, akkor szükség lenne egy ultrahang vizsgálatra.
Kedves Doktor Úr!
Két normál lefolyású terhesség és szülés után 5 hét 5 napos harmadik terhességem elvetéltem.
Az orvos megvastagodott nyálkahártyát látott, mást nem, komplett vetélést írt le.
Azt mondta 1 hét múlva csináljak egy terhességi tesztet.
Ez miért lehet fontos?
2 lánygyermekem van- azon gondolkodtam hogy nem tudok kihordani esetleg fiút? Mikor érdemes ebbe az irányba elindulni illetve hova forduljak?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Szilvi
Kedves Szilvi!
Egy vetélés egyéb rizikófaktorok nélkül nem indokol kivizsgálást. A terhességi teszt azért kell, hogy kiürült-e minden terhességi szövet, illetve a méhen kívüli terhesség kizárására, ha nem látták még vetélés előtt méhen belül.
Kedves Doktor Úr!
Köszönöm válaszát!
Sajnos kiderült, 2 hètre a feltételezett vetélésre,hogy méhen kívüli terhességem van,(nem spontán vetélés történt) melyet laparoszkópiával kellett megszüntetni,jobb oldali petevezeték eltávolításával.
Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy mit javasol, mikor próbálkozhatunk,illetve szükségesnek gondol-e valamilyen vizsgálatot előtte(pl. másik petevezeték átjárhatósága)?
Köszönöm előre is válaszát!
Szilvi
Kedves Szilvi!
Ilyenkor 3 hónap várakozás javasolható. Hogy milyen egyéb vizsgálatok kellenek, az nagyban függ pl attól; hogy műtét alatt mit láttak a hasában, mik az egyéb előzmények, stb. Ezt a kezelőorvosától kérdezze meg.
Jó napot kívánok.
6 hetes és 4 napos terhes voltam mikor el vetéltem. Pontosabban 3 nappal ezelőtt
Fájásaim voltak 2 napig még teljesen el távolodott a magzat ez idő alatt erősebb vérzés is volt de enyhült
Szeretném tudni hogy nekem érdemes e újra próbálkozni vagy túlságosan fenn áll a lehetősége annak hogy újra el vetélek?
Orvosi be avatkozás nem volt le pucolódott magátok
Előre is köszönöm szépen a választ
Kedves Bernadett!
Ha ez az első vetélése volt, nem szükséges további vizsgálat.
A következő menzesz után próbálkozhatnak.
Köszönöm szépen kedves Doktor Úr
Es lehetséges a magzat megmaradása mivel ultrahangos vizsgálaton mondták hogy nagyon hátra van fordulva a méhem!
Vagy ezt kell esetleg kezeltetni?
Nem, ezt nem kell kezelni.
A hátrahajló méh normális.
Köszönöm szépen Doktor Úr meg nyugtattak a válaszok további szép napot kívánok
Jó napot kívánok Doktok. Úr
Az a gondom hogy egy hónappal ezelőtt volt vetélésem viszont már 1 hete késik a menstruációm szeretnénk újra próbálkozni a babával de nem tudom mitévő legyek a menstruációmnak elő jeleit sem érzem sem has sem derék fájás.
Kedves Bernadett!
Ezt sajnos vizsgálat nélkül nem lehet megmndani, elég sok itt a bizonytalan rész. Valóban volt vetélése? Van még terhesség a méhen belül vagy kíül? Leelenőrizték UH-al vetélés után?
Tehát eslső körben egy terhességi tesztet javasolnék, majd egy orvosi vizsgálatot.
Rendben Doktor. Úr köszönöm a segítséget
Mindenképpen csinálok tesztet és orvoshoz fordulok
Jó napot doktor úr!
Március 3.an volt egy vetelesem, műtéttel lett eltavolitva a magzat, 8.hetben jártam. Az a gondom,hogy én edzéseket tartok,csoportos órákat,heti 4-5 alkalommal,amit én is vegig tornazok. Terhességem alatt is tornaztam a lányokkal, nem olyan intenzitással, de ami nem volt igazán megterhelő velük eddzettem én is. Csak a has gyakorlatokat hagytam ki! Kb 8 éve tornazok,nem új a testemnek. Lehetséges hogy a torna miatt vetelhettem el? És ha most újra probalkozunk, mitévő legyek?mert hát nekem ez a munkám. Tornazhatok majd tovább ha terhes leszek? 2 hónap telt el ,semmi panaszom nem volt , most újra probalkozunk ,bízom benne hogy ez a baba majd velünk szeretne maradni, csak aggódom mi lesz a munkámmal, napi 1 órát edzek…de viszont azt meg nem nagyon tehetem meg, hogy én csak alldogalni fogok a lányok között! Köszönöm a segítséget!
Kedves Marianna!
A leírtak alapján szinte kizárt, hogy a torna okozta volna a vetélést. A következő terhessége alatt is tornázzon nyugodtan!
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó napot dogtor úr volt 2 dik méhen belőli elhalás és aggódom hogy lehet még babánk és ki tudnám hordani legyen szíves hogy küldjőn valla hová nincs már ki hez forduljak nagyon ki vagyok már köszönőm előre is andrea
Kedves Andrea!
Jelentkezzen be a nőgyógyászához, ezt ki kell vizsgálni.
Tisztelt Doktor Úr!
34 éves vagyok, ez volt a 3. terhességem, ami sajnos elhalt. 4 hete volt a vetélésem, amit missed ab-al fejeztek be, bár rögtön a műtét előtt nagyon sok kiürült (darabos is). 12 hetes lettem volna akkor, de azt mondta az UH-on az orvos, hogy már kb.7 hetesen elhalhatott a terhesség (6 hetesen már volt ugyan szívhang, de nagyon picike volt a magzat). Azt mondta, valószínű megállt a fejlődésben. Sokat is keményedett a hasam az elejétől, így magnerotot kellett szednem, valószínű,hogy ez is elhúzhatta a vetélést.
Két egészséges gyermekem van az előző férjemtől, és még sosem volt idáig vetélésem. Az új férjemmel nagyon szeretnénk már egy közös babát. Rendben zajlott a műtét, hamar regenerálódtam, kb. 3 napig barnáztam kicsit utánna, más panaszom nem volt. Még nem jött meg a menzeszem azóta (most 4 hét eltelt),de utánnanéztünk, hogy ha nincs panaszom, akkor lehet nyugodtan próbálkozni, és együtt is voltunk a párommal a 3. hét után. Remélem semmi gond nem lesz ebből.
A Doktor Úr véleményét szeretném ebben kérni!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Nikoletta
Kedves Nikoletta!
Ha a kontroll ultrahangon minden rendben volt és a menzesz rendben lezajlik, akkor lehet újra próbálkozni, igen.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó napot! 9 hetes 5 naposan volt egy spontán vetélésem, nem volt utanna mütét semmi! Megkell várnom az 1 vagy több menstruációt, vagy lehet próbálkozni?
Kedves Zsuzsanna!
Ha volt a vetélés után kontroll ultrahang és minden rendben, akkor a következő menzesz után lehet próbálkozni.
Sok sikert!
Kösznöm a gyors választ! É ha rögtön azután összejön az nagy baj? Még nem volt menstruáció!
Nem valószínű, hogy problémát okozna, de a méhnyálkahártya stabilizálódása miatt jobb várni egy menstruációt.
Rendben! Köszönöm szépen a válaszokat!
jo napot doktórur én aszt szeretném meg kérdezni hogy lehetséges az hogy vetélés után vézrés el multával ujra probálkozás után terheség mivel a tunetek megint ugy jelzik hogy az vagyok elöreis köszönöm a válaszát
Kedves Katalin!
Ha jól értem, akkor újra terhességi tüneteket észlel magán. Ez esetben csináljon egy terhességi tesztet, majd keresse fel a nőgyógyászát.
A vetélés után természetesen újraindul a tüszőérés, így teherbe lehet esni újra.
Köszönöm a válaszát doktor ur és anyit szeretnék még meg tudni hogy 2 hete vetéltem el és most vetem egy terhességi tesztet pozitiv let akor most terhes vagyok vagy van ara lehetöség hogy a 2 hét vetélés után még pozitiv teszteszt eredményt mutason
Kedves Katalin!
Ha ultrahanggal megvizsgálták és kiürült teljesen a méhe, akkor elvileg negatívnak kellene legyen a teszt. Ha így is pozitív, csináltasson egy bHCG vizsgálatot (vérvétel).
Köszönöm doktor ur de nm kelet be avatkozás semi mestuvácio közben volt ez telyesen el mult a vérzés és nm voltak tunetek nm rég el kezdödöt a melem fájni és meg duzat vetem egy tesztet és pozitiv let csak bizonytalan vagyok hogy 2 hét teltt el és akor most ez terheség vagy mégsem
Keresse fel a nőgyógyászát.
Jó estét kívánok, június 30-án volt egy missed ab műtétem mert a baba 9 hetesen és 2 naposan elhalt, a mai napon július 7-én gyenge menzesz szerű vérzésem lett eddig egyre kevesebb barnázás volt a mai napig, kicsit meg vagyok ilyedve ez normális vagy menjek orvoshoz? Láz nincs görcs nincs a derekam fáj egy kicsit mint amikor megjön
Kedves Csilla!
Ez önmagában nem egy ijesztő tünet, ettől nem kell megijedni. Mindazonáltal a műtét után mindenképpen javasolt egy kontroll UH vizsgálat, hogy kiürült-e minden.
Ha bővebb vérzés, alhasi fájdalom, láz jelentkezik, akkor sürgősséggel forduljon orvoshoz, egyéb esetben elég a tervezett kontrollra elmennie.
Jó estét kívánok, múlt héten volt missed ab műtétem mit tehetek a pihenésen kívül a hamarabbi gyógyulásért? Vitaminokat nem hagytam abba, viszont nagyon rosszul viselem a lelki fájdalom mellett a fizikailag átélt mindennapokat azóta, kérem segítsen, köszönöm
Kedves Csilla!
Egyrészt ez egy komoly lelki trauma, kérje pszichológus segítségét, ha szükséges.
Másrészt fizikailag egy héttel a vetélés után már nem lenne szabad, hogy fájdalma vagy bármi egyéb érdemi tünete legyen, ha mégis van, keresse fel a nőgyógyászát.
Jobbulást!
Jo napot Dr ur én aszt szeretném meg kérdezni hogy az elmult honapban vetem 2db terheségi tesztet minda kető negativ lett és honap végén normális időpontban megis volt a mestuvációm csak szokásostól máskép darabos és görcsöltem azota el telt 10 nap és észleltem a váradoság tuneteket vetem tesztet és pozitiv lett és el bizonytalanit hogy vetélésem volt ?
Vagy most varandos vagyok
Elöreis köszönöm a válaszát
Kedves Hajnalka!
Keresse fel a nőgyógyászát, ilyenkor érdemes egy ultrahangot csinálni.
Jó napot kívánok holnap lesz két hete hogy átestem egy missed ab műtéten, ma tapasztaltam először hogy nagyon sárga folyás váltotta fel a barnás véres folyást, időnként hasógató éles szurkáló fájdalmat is érzek az alhasamban de nem mindig ugyanazon a helyen, mitől lehet ez? Van már időpontom a nőgyógyászhoz csak aggódom hogy ne legyen nagyobb baj
Kedves Csilla!
Ez nem feltétlenül kóros, de vizsgálat nélkül sajnos erre nem lehet biztosat mondani.
szép napot!
Nekem két hete volt vetélésem amit müszeresen be is felyeztek, ezt követően voltam eggyutt a párommal sexualosan a műtét utan pár nappal. Most 3 tesztem pozitiv lett voltam orvosnál mivel görcsöltem de ott is pozitiv lett a teszt, valamint ma a hcg eredménye is kesz lesz. Lehetek ujra terhes?
Köszönettel!. Julianna.
Kedves Julianna!
Lehet újra terhes is, de erre minimális az esély. Nagyobb az esély arra, hogy még nem ürült ki az összes terhességi szövet és az okozza a teszt pozitivitását.
Jó napot
Nekem volt egy spontán vetélésem rá egy hónapra meg jót a menszeszem és most már 2 hónapja nem akor akár terhesis lehetek???
Kedves Meli!
Igen.
Kedves Doktor úr,
2018 júliusában problémamentes terhességből született egy gyermekem. Azóta sajnos volt két vetélésem egyik 7+1 hetesen májusban, a másik 2napja 6+5hetesen. Mindkétszer azt mondták, hogy beágyazódásnál sérülhetett egy ér a méhfalban. Illetve, hogy ha ilyen könnyen teherbeesek akkor biztos, hogy nem lehet nagy baj, nyugodtan próbálkozzunk újra. Kétszer ilyen fatális véletlen lehetséges? Mennyi az esélye, hogy a következő terhesség rendben lezajlik? Ön szerint mikor lehet újra próbálkozni?
Köszönöm.
Kedves Lotti!
2 egymást követő vetélés már indokol egy részletesebb kivizsgálást, ahol átnézzük a véralvadási, az autoimmun és a hormonális rendszert. Ezen kívül felmerül egy méhtükrözés lehetősége is.
Egy vetélés után alapvetően a következő menzesz után elkezdhetnek újra próbálkozni, hosszabb várakozás nem idnokolt.
Sok sikert a folytatáshoz!
Tisztelt doktor úr!
Nekem 6 hetes terhességem van valószínűleg, amit még bem tudott ultrahang igazolni mert nem lehetett látni csak, hogy valószínűleg oda ágyazódott be.
Tegnap reggelre a vizsgálat (minta levétele is volt) után vereztem, enyhe barna folyás. Orvosom azt mondta valószínűleg a vizsgálat miatt történt nem kell aggódni. Viszont tegnap estére és ma reggelre igaz enyhén de alvadt élénkebb piros vérzésem volt. Elmúlt délutánra. Azt szeretném megkérdezni, mert az orvoson azt mondta ha abba maradt nincs baj, hogy a terhességi teszt ilyenkor mennyire igazolhatja higy nincs baj? Ha tegyük fel elvetéltem akkor mennyi ideig mutatja ki a hcg hormont?
Előre is nagyon szépen köszönöm a halászat!
Kedves Judit!
Ilyenkor 3 lehetőség van:
– ez egy élő terhesség, csak később volt a megterményekülés, ezért nem látni még UH-on.
– ez egy vetélés, ebben az esetben a etrhességi teszt még addig pozitív marad, amíg a terhességi szövetek ki nem ürülnek spontán vagy műtéti úton. Tehát a kérdésére válaszolva, sajnos az, ha pozitív a teszt, nem jelenti azt, hogy nincs gond.
– ez egy méhen kívüli terhesség, ezért nem látszik méhen belül. Ez az, amiből nagy baj lehet, ezt ki kell zárni ilyenkor. Erre leginkább a bHCG vizsgálat alkalmas.
Mindazonáltal én nem láttam nyilván azt az UH képet, ha az orvosa szerint ez egy méhen belüli terhesség, akkor minden bizonnyal látott valamit méhen belül.
Remélem az első lehetőség lesz ebből!
Szép napot!
Jó napot!tudnánk beszélni messengeren?köszönöm ha vissza ír…Mert lenne egy pár kérdésem magához…ha nem gond.
Kedves Reni!
Nem, nem rendelek messengeren.
A holnapomon az olnine konzultációs menüpontba tudja elérni az online konzultációs felületet.
Szép napot!
Tisztelt Doktor úr!
Az előző menstruációmtól számítva 6hetes terhes vagyok. Ma reggel picit vèreztem, ezért felkerestem egy nőgyógyászt ( sajnos az „enyém” aki másfél hèttel ezelőtt teszttel megerősítette a terhesség tényét,szabadságon van, így máshoz kellett mennem).
Hüvelyi ultrahanggal megvizsgált és megállapította, hogy semmi nem látható, tehát szerinte nem vagyok terhes, majd azért vizeletből teszteltek egyet, ami viszont pozitív lett.
Teljesen meglepődött, ahogy én is.
Nagyon aggódom, hogy mi lehet a háttérben. Kérdeztem, hogy lehet-e, hogy még túl korai és nem lehet látni, erre a válasz az volt, hogy ilyenkor már biztosan lehetne látni, bár nem kizárt, hogy fiatalabb a terhesség mint ahogy gondoltuk. A kérdéseim ezek lennének:
– lehetséges, hogy 6 hetesen még semmit nem látni?
– ha méhen kívüli, vagy vetélés következett be, azt lehetne-e „látni” ebben a helyzetben?
– lehet-e más oka a pozitív teszt eredményènek?
Elnézését kérem, hogy ilyen hosszúra sikeredett, köszönettel, Rita
Kedves Rita!
Ha szabályos a ciklusa, akkor elvileg már látni egy 6 hetes terhességet. De persze lehet később a peteérés egy-egy ciklusban, de ez ritka, ha amúgy szabályos.
A vetélés vagy a méhen kívüli terhesség leginkább bHCG vizsgálattal dönthető el ilyenkor.
Más oka a pozitív tesztnek extrém ritka esetben van csak, ez igen valószínűtlen.
Jó napot! Időpontra mentem 0.terhességi tesztre és azt mondta a doktor úr hogy minden rendben van.De rá 2 napra pedig barnás folyásom kezdet lenni és július 1- én elvetéltem.3-án gyógykaparást végeztek rajtam. Kérdezném,hogy az ultrahang okozhatott e bajt,hogy elvetéltem?. Doktor szerint 4-5hetes lehettem..szövettani eredményem mindent rendben találtak.azt mondták,hogy 6hét múlva kell vissza mennem kontról vizsgálatra és legalább fél évig ne tervezzek még utána gyereket.szeretnék minnél előbb kisbabát. Ön szerint mennyi időt várjak vele,meg mikor közösülhetek ismét a párommal.
Kedves Reni!
Sajnálom, hogy így alakult!
Nem, az ultrahang biztosan nem okoz vetélést.
A következő menzesz után próbálkozhatnak az újabb terhességgel.
Sok sikert!
Jó napot!köszönöm hogy vissza írt.szép napot!
Jó napot!Előfordulása igen gyakori, az ultrahanggal detektálható terhességek 8-20%-a végződik így.Mert ezt úgy értelmeztem hogy az ultrahang vizsgálat is okozhatta a vetélés.akkor ezek szerint nem befolyásolja?köszönöm ha válaszol.további szép napot!
Kedves Reni!
Nem, ez a mondat nem ezt jelenti. Az ultrahang nem okoz vetélést.
Köszönöm válaszát.
Jó Napot!
Sajnos 9. hétben az orvosom azt állapította meg, hogy nem fejlődik tovább a magzat így augusztus 1-én megműtöttek. Kérdésem az lenne mikor lehet testi kapcsolat a férjemmel? Ez rejt magában veszélyeket? Azt tanácsolták egy hónapot hagyjunk ki.
Kedves Alexandra!
Igen, ha egy hónapot kihagynak, az biztosan elég. Ilyenkor a méhnyak tágítása miatti fertőzésveszély miatt kell ennyi türelem, bár szerintem 3 hét is elégséges.
Szép napot!
Tisztelt Dr.Kelemen
Három missed ab.vagyok túl.Az első 2018.február,második 2019.október és most 2020.júniusban a harmadik.Mindegyik magzat a 6.és8.hét között halt el.A genetikus szerint hemofiliám van,de nem kaptam rá semmi gyógyszert,mondván nincs rá szükség korai terhesség idején,majd később kb.12.héttől vagy ha a vérsűrűség úgy mutatja.D-dimert heti rendszerességgel saját eszemtől vizsgáltattam,a nőgyógyászom szerint rendben volt az érték,mégis elveszítettem a kis életet a szívem alatt.Már nem merek próbálkozni …
Kedves Melinda!
Ha Önnek valóban hemofíliája van, akkor ezt ne egy nőgyógyász vagy genetikus kezelje, hanem egy haematologus szerintem. Ő mondja meg azt is, hogy terhesség alatt mi a teendő.
Sok sikert a folytatáshoz!
Tisztelt Doktor ùr!
2020.09.14-én a terhességem 11. hetében derült ki Uh vizsgálat alatt, hogy az embriò kb a 9. hétig fejlődött, szìvhang már nincs.
A műtéti befelyezés 09.21-én lesz, de közben nagyon el kezdtem vérezni. Ebben az esetben is el kell vagy el lehet végezni a műtétet?
Kedves Bernadett!
Nem biztos, érdemes lenne megnézni ultrahanggal. Ha kiürültek a terhességi szövetek, nincs szükség műtétre.
Nagyon köszönöm a gyors válaszát.
Szép napot!
Tisztelt Doktor Úr!
Súlyos Ebstein-anomália miatt 13 hét 5 naposan meg kellett szakítani az amúgy problémamentes terhességemet (Műtét: 3 laminária egy éjszakán át, így további tágításra nem volt szükség és vákuumos eljárás volt).
Első terhesség volt, előtte a meddőségi kivizsgálás nem talált eltérést egyikünknél sem, kivéve nálam a pajzsmirigy alulműködést. (Ez kezelve volt, a 11. heti vérvétel szerint átcsapott túlműködésbe (TSH 0,43).)
A terhesség az első inszeminációval sikerült, előtte az ovuláció indukciók otthoni próbálkozással nem voltak sikeresek. Az alulműködés miatt a ciklusaim mindig is hosszúak (33-36 naposak) voltak.
3 kérdést szeretnék feltenni:
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Anna!
– ha eddig nem volt gond más hormonokkal, elég a pajzsmirigy funkciót lekontrollálni
– azt nem tudom megmondani ezek alapján, hogy miért nem sikerült a spontán teherbeesés, de remélem most sikerülni fog!
– a következő menzesz után szerintem próbálkozhatnak nyugodtan.
Sok sikert a folytatáshoz!
Nagyon köszönöm!
Jó Napot! Műtétem után a második menstruációs ciklusom van az első rendben lement most viszont a másodiknál 8. napja még mindig vérzek élénk piros ez normális?
Kedves Alexandra!
Sajnos ezt így nem lehet megmondani, ilyenkor szükséges egy ultrahang vizgsálat.
Szép napot!
Jó estét kivánok! 3 éve volt 17 hetes vetélésem akkor hemmatoma volt a méhembe! 3 év utàn ugy gondoltuk hogy jöhet a baba teherbe estem de 6 hetes kor ba elhalt a baba. Megszeretném kérdezni hogy a 2 vetélés öszefüg e vagy egyàltalàn kitudok e hordani egy terheséget!? Válaszát elöre is köszönöm
Brigi
Kedves Brigitta!
Ezt a kérdést nem fogom tudni így megválaszolni, ilyenkor egy részletes kivizsgálást kell végigcsinálni. Keresse fel a nőgyógyászát.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó estét!szeretném kérdezni hogy magas a pulzusom 100/110 körül van de csak nyáron télen pedig nem legalábbis nagyon ritkán magas.szedek gyógyszert is de terhesség alatt azt nem szedhetem mert vetélést okoz.ez okozhat vetélést?és ha véletlen nem is vetélek akkor is ki tudom majd hordani a terhességet?
Kedves Reni!
Ez nem egy szülészeti kérdés, ezt a kardiológusával beszélje meg. Nyilván sem Önnek sem a terhességnek nem jó, ha extrám módon megemelkedik a pulzusszám, ezt gyógyszeresen terhesség alatt is be kell állítani.
Köszönöm válaszát…
Tisztelt Kelemen doktor!
35 éves vagyok, 2015ben problémamentes terhességből született gyermekem, aztán 2017ben 7.hétben elvetéltem, majd a következő ciklusban ismét teherbe estem, 2018ben második lányom megszületett. 2020ban ismét teherbe estem, és a 12 hétben placenta previa -vérzés, majd retroplacentáris haematoma miatt ismét spontán abortuszum volt. Ez 6 hete volt, jövő héten valószínűleg curette lesz, mert nem teljesen ürült ki a méhem. Szeretnénk harmadik kisbabát, de nagyon félünk, hogy ismét abortusz lesz a vége. Szeretném megkérdezni, hogy véleménye szerint bármilyen vizsgálat segíthetne ennek az előrejelzésében, indokolt-e két abortusz után, illetve hogy véleménye szerint mikor próbálkozhatunk újabb terheséggel. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. Katalin
Kedves katalin!
A szakma szabályai szerint Önnél nem indokolt semmilyen plusz vizsgálat.
A két vetélés minden bizonnyal nem ugyanazon okból kifolyólag történt, illetve zt tudjuk, hogy ki tud hordani terhességeket.
Mindazonáltal elvégezehtő a habituális vetélési vizsgálatsor, de szakmai szempontból nem indokolt.
Sziasztok oan keresem lenne volt 2 vetelesem első 4 hetes volt megjot bajom elment baba de ez június lehetett és monta doktornő lehet próbálkozni és bele vágtunk és megint pozitív volt teszt de utrahang semmit nem mutatót ki és megjot bajom kórházba montak elment nem felodot a baba szert ment ell montam doktort nőnek várok vele és most azon a szintre jutottunk próbálkoznak babával eltelt több mint fél év mit tegyek? Nagyon szépen köszönöm
Kedves Évi!
Ha jól értem, volt kettő vetélése. Ez már indokol egy kivizsgálást, keresse fel a nőgyógyászát!
Jónapot! 11.07.én voltam az ügyeleten mivel enyhe vérzésem volt de akkor minden rendbe volt látszot a petezsák de 11.09.én viszont semmit nem látott de akkor már másik ügyeletre mentem mert erős vérzésem volt de azt irta a doktor nő a papira hogy fenyegető vetéles lehetséges akkor hogy nem vetéltem el?
Kedves Nazarjan!
Sajnos ezt így látatlanban nem tudom megondani. A leírtak alapján ha a második UH-on már nem látszott a petezsák, akkor sajnos a vetélés a valószínűbb.
Jó estét Doktor Úr! 2hete volt egy művi vetélésem, mivel sajnos nem ment el magától, akkor voltam 9hetes viszont a magzat csak 6hetesnek felelt meg. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi időt kell várni, hogy megint próbálkozhassunk? A nőgyógyász fél évet javasolt. Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Zsuzsa!
Sajnálom, hogy így alakult!
A szakirodalom alapján a következő menzesz után próbálkozhatnak, nem kell várni. Persze ez arra az esetre igaz, ha a műtétnél minden simán ment, nem volt semmilyen komplikáció.
Szép napot!
Tisztelt Doktor úr! 38 éves nő vagyok. Júniusban és októberben missed ab műtéten estem át. Az első terhességnél csak a petezsák növekedett, szikhólyagot nem láttak. A másodiknál szintén csak petezsák volt egy vérömleny miatt, ami aztán elhatalmasodott. A második műtét után találtak 2 cisztát a jobb petefészkemben. 6 hét telt el a műtét óta, túl vagyok az első menstruáción is, és a ciszták is eltüntek. Ön szerint szükséges várni még egy ciklust vagy már most próbálkozhatunk? 8mm-es a méhnyálkahártya és van egy 17mm-es tüszőm. MTHFR és Leiden heterozygota vagyok csökkent Protein S értékkel. Készült bővített hormonvizsgálat, pajzsmirigy, inzulinrezisztancia vizsgálat, TSH,A-TG,FSH,LH,PRL,AMH,SHBG,FT3,DHEAS,AND,kort,D-vit, mindent rendben találtak. Jártam endokrinológusnál, immunológusnál. Mit javasol a doktor úr milyen vizsgálatra lenne még érdemes elmennem, ami okozója lehet a vetéléseknek? Clexane-t szúrtam a terhességek alatt és kaptam Progeszteront is.
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Kedves Erika!
A felsorolt vizgsálatokon kívül még egy genetikai konzultáció és egy méhűr vizsgálat (hysteroscop vagy feltöltéses 3D UH) javasolható.
Én ezeket megvárnám a próbálkozással, de a várakozási idő szempontjából már próbálkozhatnak.
Sok sikert!
Köszönöm a válaszát.
3D UH-on is voltam már. Mindent rendben találtak.
Genetilai tanácsadáson is járatam de nem küldtek tovább vizsgálatra. Mit javasol, mit lenne érdemes vizsgálni?
Köszönettel,
Erika
Kedves Erika!
A múltkor leírtak alapján mindent körbejártak.
Gondolom kap megfelelő véralvadásgátló kezelést terhesség esetén, ennél többet, ha mindent rendben találtak endokrin és immunológiai vonalon is, nem tudunk tenni sajnos.
Köszönöm!
Üdv Doktor Úr ! Nekem olyan problèmàm lenne, kb 6 honapja volt egy elhuzodo spontàn vetèlèsem, a párommal ugy döntöttünk most màr eltelt annyi idö hogy ujra megprobàljuk de sajnos valamiert nem akar összejonni a baba, de most nemtudom eldönteni hogy megint egy vetèlèsem lenne-e, mert nov.19 kelett volna megjonnie ès elotte 2 nappal egy picit szürkès anyag jott ki belolem, majd rà màsnapra bö vèrzès ami 2 napig tartott, most egy picit megàlt de hol megindul hol abba marad, ez vetèlèsnek szàmit? Tesztet is csinàltam rögtön de az negativ lett. Vàlaszàt elöre is köszönöm.
Kedves Valentina!
Ismételje meg a tesztet 4-5 naponta. Ha továbbra is kérdéses a dolog, vagy bármilyen egyéb panasza lesz, keresse fel a nőgyógyászát.
Szép napot!
Szepnapot!
Az lenne kerdesem hogy 20napja veteltem el itthon spontan 9hetesen .
Amit nagyon szerettünk volna
Es 9ik napra mar együtt voltunk a parommal
Halvanypozi a teszt ez lehet hogy meg az elözö terhesseget jelzi?
Most megyek majd a heten vissza vervetelŕe kontrolra
Kedves Anita!
Ez bármelyik lehet, a vérvétel majd biztosat fog mondani.
Sok sikert a folytatáshoz!
Köszönöm szepen a valaszat!
Tisztelt Doktor Úr!
Szeptemberben a 11. hétben ultrahangon kiderült, hogy sajnos nincs szívhang. Műtét lett a vége. A műtét után 29. napra megjött az első menstruációm, eddig is 28-29. napos ciklusaim voltak. Ezután újból próbálkoztunk. Most 2 napja késik naptár szerint, de a teszt negatív, illetve az egyiken egy nagyon halvány szürkés csík, “árnyék” van, de ezt nem vélem pozitívnak. A megszakadt terhességemnél 3 nappal a nem várt vérzés előtt teszteltem jól kivehető pozitívat. Van még esély így, hogy a tesztek negatívak a babára? Vagy csak felborult a ciklusom? Mikor érdemes orvoshoz fordulni?
Köszönöm a válaszát!
Kedves Rita!
A tesztet egy hét múlva ismételje meg.
Ha negatív, akkor érdemes várni ilyenkor, hogy magától rendeződjön a ciklus. Ha pár hónapon belül ez nem történik meg, keresse fel az orvosát.
Jó napot nekem 2020 05 20 volt egy missed ab om ki is kapartak akkor aszt mondta az orvos hogy 2 hónapot várjunk a párommal vártunk is azóta is próbálkozunk de nem jön össze a baba lehet ennek oka vagy csak próbálkozzunk tovább?? Előre is köszönöm
Kedves Hedy!
Ez sajnos ennél egy sokkal bonyolultabb kérdés, erre így nem tudok válaszolni. Sok tényezőtől függ (életkor, betegségek, UH kép, stb). Ezért ezt a kezelőorvosától kérdezze meg.
Kedves Doktor úr!
Augusztusban vesztettük el a babánk 7. hetesen. Sok utána olvasás után azóta is próbálkozunk,sajnos eddig sikertelenül.Mivel korai terhességéről volt szó nem tartották szükségesnek hogy kontroll vizsgálatra menjek,azóta azonban rendszertelen a ciklusom és sokszor akár egy hetes alhasi fájdalom előzi meg. Érdemes ilyen idő távlatából felkeresnem esetleg magán szakorvost, vagy fogadjam el azt hogy esetleg hosszabb idő amíg regenerálódik a szervezetem?Ismerve az egészségügyi helyzetet nyilván nem szeretném túl reagálni. Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Lilla!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ennek sok oka lehet, nem biztos, hogy nem rendeződik magától idővel, de szerintem érdemes lenne mindenképpen leellenőrizni egy ultrahang vizsgálattal, hogy minden rendben van-e odabent!
Jo reggelt !
Vetelesem utan voltam 3hetre vervetelen es nem ertesitettek hogy mi a helyzet valoszinü hogy minden rendben akkor nemszoktak hivni .
A lenyeg hogy 1en volt egyhonapja a veteles es 6 an veresvolt a papir mondom meg jön a menszim masnap joval kevesebb jött ki es inkabb barnas es most reggel is barnas volt a wcpapir nem baj ez hogy barnazok nem progreszteron hiany lehet es az miatt van ?
Vagy lehet beagyazodas is ?
Ha beagyazodas akkor mikor erdemes ?tesztet csinalni mert fel hogy ha most baba van hogy elveszitem öt is
Kedves Anita!
Sajnos ebből ezt nem tudom megmondani, a vetélés utáni első menzesz csúszhat. Csináljon egy terhességi tesztet pár nap múlva, abból kiderül.
De ha nem normalizálódik a helyzet, akkor keresse fel a nőgyógyászát, ilyen esetekben szükséges egy UH.
Ja es azt elfelejtettem mondani hog y malnalevelteat iszom napi ketszer mert azt olvasta rola segithet a beagyazoddashoz meg sok minden masra is jo , es ha baba lenne a dologban akkor abbahagyjam vagy igyam 12hetig mert azt irjak hogy igyam ?
Nyugodtan ihatja tovább.
Tisztelt Dr. Kelemen Csaba!
Segítséget szeretnék kérni Öntől.
31 éves vagyok,10 hetes kismamaként megállapították nálam, hogy nem él a kisbabám már körülbelül 8-9 hetes korától, nem találtak szívhangot sajnos. Ez volt az első terhességem. Műszeres befejezést javasolt az orvosom, ami meg is történt november 17-én, akkor már több mint 11 hetes lettem volna. A szövettani eredményeket ma kaptuk meg a férjemmel, amiben nem találtak semmit gyulladt elhalt részletek voltak, de gondolom ez annak is be lehet tudni, hogy ilyen későn került sor a műtéti beavatkozásra, mivel utána fertőzést kaptam, húgyhólyag gyulladásom lett.
A doktor úr javasolt 3 hónap várakozási időt, egy immunológus szakorvos pedig minimum 6 hónapot (szerinte nagyobb a következő vetélés esélye, ha 6 hónapon belül fogan). A férjem és én már nagyon vágyunk kisbabára, de sajnos nagyon félve merünk belevágni majd egy újabb terhességbe ugyanis nem tudom, hogy a vetélésnek köze lehetett-e az autoimmun betegségemnek (ami nem szervi, hanem foltos hajhullás, jelenleg is aktív, sajnos parókát hordok).
Január óta próbálkoztunk a férjemmel babaügyben,két olyan alkalom is volt, hogy csúszott a menzeszem 8 napot, aztán mégis megjött. Gyanakodtam, hogy a immár 7 éve aktív autoimmun betegségem gátolhatja a beágyazódást, ezért júliusban felkerestem egy immunológus szakorvost Budapesten. Végeztetett nálam a baba ellen irányuló antitest szűrés.Találtak is a véremben emelkedett értékeket (Ana Elisa), de nem olyan mértékben, hogy erre ki mondhatta volna, hogy ez okozta a kezdeti nehézséget. Javasolta medrol 8 mg szedését naponta, következő konzultációt nem kért, akkor sem, ha teherbe esem. Véleménye szerint az első trimeszter végéig kell a gyógyszert szednem, aztán két hét alatt kérte az elhagyást. Egy hónap szedés után sikerült teherbe esnem. Közben, mivel aggódtam a medrol miatt felkerestem egy nőgyógyászt, aki megnyugtatott, hogy az immunológus szakorvos a protokollnak megfelelően járt el.
Az első UH vizsgálaton a nőgyógyászom felháborodva kérdezte, hogy miért nincs orvosi felügyelet végig a medrol szedése miatt. Véleménye szerint nem biztos, hogy tanácsos abbahagynom majd, mivel lehet később támadja meg majd a babát a szervezetem antitestjei.
Teljesen eltérő véleményeket kapok nőgyógyász és immunológus körében, ezért írtam a doktor úrnak.
Mennyire számít az én esetemben rizikófaktornak az autoimmun betegségem, a foltos hajhullás terhesség esetén.
Illetve, hogy valóban szükségesnek gondolja Ön is a félév várakozási időt az alapbetegségem esetén.
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Kedves Adrienn!
Sajnálom, hogy így alakult!
Az Ön esetében ez inkább immunológiai kérdés, mintsem nőgyógyászati vagy endokrinológiai, ezérrt én az immunológus utasításaira támaszkodnék. Alapvetően egy autoimmun betegség valóban csak az első trimsezteri vetélések kockázatát fokozza, ezért szerintem is abba lehet hagyni a szetroidot a 12. héten. A 6 hónapos várakozás az egyetlen rész, amiben nem vagyok biztos, hogy indokolt, de itt is csak azt tudom mondani, hogy ez egy immunológiai kérdés, ezért hagyatkozzuk az immunológus utasításaira.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó estét Dr.úr érdeklődni szeretnék hogy aoktóber 8.án műtöttek mert el ment a baba. És ma derült ki vagy is csináltam tesztet és kimoutatta a terhességet. Azt szeretném megtudni hogy lehet e valami baja a babának?
Kedves Edina!
Amiatt, mert ennyi idővel a vetlélés után ismét teherbe esett, nem lesz baja a babának.
Szép estét, megint én vagyok. 5 napig pecsélgettem, nem minden wc-zésnél volt olyan a papir. 2 napja már tojásfehérje színű és állagú folyásom van. Hasgörcseim, mellfájás és feszülés és fejfájásom volt és azóta is tart. Most 4 napja mérem az éhgyomori cukor szerintem, ami sajnos magas. Az előző terhességnél is magas volt az éhgyomri cukrom (elvetéltem 1 hónapja), nem lehet hogy megint terhes vagyok? Ön szerint mikor csináljak tesztet, hogy biztosan kimutassa? Vagy Ön szerint ez csak egy próba volt a szervezetem részéről,hogy megjöjjön a menstruációm?
Köszönöm szépen előre is választ!
Kedves Anita!
Ezt nem tudom látatlanban megítélni.
Tesztet hetente javasolt ilyenkor csinálni.
Ha nem szűnnek a panaszok, keresse fel a nőgyógyászát.
Szep napot kívánok!
Ismet en vagyok csinaltam egy tesztet halvany pozitiv volt de csinaltam ma is es ma meg negativ ,a melleim megvannak duzzadva es erzem a mirigyeket benne ugynezki mintha szoptatnek es nyomsára valadekozik es erzekenyek a mellbimboim es megint valami veres nyalkas jött ki tegnap belölem de csak egyszer!
Ön szerint lehet meg baba vagy csk menstruacio elött vagyok vagy valami mas bajom van?Fibrocisztás elváltozás a mellben?
Nezessem meg magam nögyögyaszommal?
Ö azt mondta tavaj hogy normalis mert sokaig szoptattam
Kedves Anita!
Igen, jó lenne egy hormonális kivizgsálás.
Jó napot doktor úr!
1 hete volt spontán vetélés. 15 hetes volt a baba.
Még enyhe barna folyás van, de másképp minden rendben. Mikorra várható újabb menstruáció? És mikor lehet újra próbálkozni?
Köszönöm!
Kedves Rencsó!
A következő menzesz időpontja kiszámíthatatlan. Mivel középidős vetélés volt, a próbálkozással érdemes várni 3 hónapot.
Szép napot!
A kérdésem a következő lenne, a párom szerintünk teherbe esett. De nem szeretnénk megtartani. Viszont jelenleg Angliában vagyunk és nem tudunk haza utazni. Angliában tudtommal pedig bűncselekmény a vetélés, mit tudunk ilyenkor tenni!?
Választ előre is köszönöm.
Kedves Martin!
Ne haragudjon, de nem ismerem az angliai szabályozást. Mindazonáltal csodálkoznék, ha ott illegális lenne a terhességmegszakítás. Keressenek fel ott egy nőgyógyászt, ő nyilván ismeri ennek e menetét ott.
Jónapot kívánok!
3hete volt abortuszom meg mindig barnás folyasom van néha pici vér is jön azt szeretném kérdezni hogy ez normális vagy mennyek vissza nőgyógyászhoz?
Kedves Zsuzsi!
Ha nem múlik a vérzés, akkor igen, jó lenne ránézni ultrahanggal.
Kedves Dr Kelemen Csaba
2 hete vesztettem el a babámat a 8-ik hétben.6 hetesen már látni lehetet a szívverését a kicsinek de a következő kivizsgáláson már nem volt szívverés a baba viszont nagyon sokat fejlődött addig. Senki nem tudta megmondani, hogy mi történt vele,hogy miért vesztettem el. Nem éreztem semmit hogy valami baj lenne vele. Nem véreztem nem volt fájdalmam csak az ultrahangos vizsgálaton derült ki hogy már nem él. Operációt kellett elvégezni,hogy kivehessék a babát. Azóta már 10 nap telt el és még mindig nem múlt el teljesen a vérzés. Az orvos szerint minden rendben van de 2 havi menstruációt kell kivárnunk,hogy ismét próbálkozhassunk. A véleményét szeretném kikérni,hogy meddig kell spontán vetélés után várni,mert nagyon sok helyen olvastam,hogy utána lehet egyből próbálkozni sőt jobb is minnél hamarabb mint várni,és ezért nem értem hogy az orvos miért kér 2 havi menzeszt kivárni.
Előre is köszönöm a választ Keathy
Kedves Keathy!
Sajnálom, hogy így alakult!
A következő menzesz után nyugodtan próbálkozhatnak, nem kell többet várni. Ebben a szakirodalom teljesen egyetért, a több várakozás egy régi, elavult protokoll.
Sok sikert a folytatáshoz!
Nagyon szépen köszönöm a választ.
Jo reggelt nekem. Egy olyab kerdesem lene. 3 eve. Vagyunk egyut a paromal. 1 ev utan teherbe esten. Voltam terheseg meg szakitason a elso terhesegemnel. Uatan 1 evre 2 szer letem terhes mind kettot el vesztetem spontan vetels volt el telt. 8 holnap de meg nem letem terhes mi lehet az ok
a?
Kedves Anits!
Ezt habituális, vagy ismétlődő vetélésnek hívják és egy részletes kivizsgálást igényel: át kell nézni a hormonrendszert, a véralvadási rendszert, az autoimmun rendszert, a méhűr állapotát és szóba jön egy genetikai kivizsgálás is. Az okot ezen vizsgálatok birtokában lehet megmondani, de sajnos nem mindig találjuk meg.
Jónapot nekem volt egy vetélésem január 23.-án volt és azt ajánlota az orvosom hogy 2 ciklus után lehet újra próbálkozni ha újból teherbe esnék és 1 ciklust se vártunk a babának lehet valami baja előre is köszönöm a választ
Nem, egy menzesz után már nyugodtan próbálkozhatnak, ha kisvetélésről volt szó.
Igen 8 hetesen vetéltem el és az első terhesség volt
Köszönöm a választ
Tisztelt Dr. úr!
12 nappal ezelőtt volt vetélésem 8 hetesen. 3 napra rá voltam uh-n ahol megállapították, hogy nagyjából minden kiürült, némi véralvadékot láttak csak. Annak érdekében, hogy ez is távozzon a doktor felírt nekem cseppeket. Utána még pár napig véreztem, nagyobb darab véralvadékokkal. 9 nappal a vetélést követően már semmilyen vérzést/folyást nem tapasztaltam és mivel teljesen jól éreztem magam együtt voltam a férjemmel védekezés nélkül. És azóta még egyszer… Aggódom, hogy esetleg korai volt… mi a legrosszabb, ami történhet, ha elkapkodtuk és még nem lehetett volna? Alapesetben még nem próbálkozhattunk volna, mindenképp meg kell várni az első menstruációt? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is. 🙂
Kedves Anikó!
Sajnálom, hogy így alakult!
Szinte kizárt, hogy ebből bármi prbléma legyen, ha most újra teherbe esett, nagy valószínűséggel minden rendben lesz.
Szép napot!
Tisztelt Dr. Úr! Szeretnék visszajelzést adni arról, hogy nem tévedett, újra teherbe estem a vetélést követő két hétben anélkül, hogy a menstruációm megjött volna, és tegnap hajnalban világra hoztam egészséges és gyönyörű kislányomat. Köszönöm a korábbi megnyugtató válaszát! 🙂
Jó estét!
December 13-án volt spontán vetélés a 15 héten.
Azután vissza állt a menstruáció. minden rendben. De azóta sem akar összejönni a baba mi lehet az oka?
Eddig 2 terhesség volt, ami első próbálkozásra összejött.
Kedves RencsÓ
Ha mindenkivel minden rendben van, akkor egy év alatt 86% a vaéószínűsége, hogy sikerül a teherbeesés. Emiatt könnyen lehet, hogy a világon semmi prbléma nincs, csak türelemmel kell lenniük. Ha elmúlt 35 éves, akkor fél éva, ha nem, akkor egy év sikertelenség után javasolt egy meddőségi kivizsgálást elkezdeni.
Kedves Dr. Ur !
Első terhességem
Vettünk tesztet elsőnek kettőt, ki mutatta hogy pozitív.
Majd elkezdett görcsölni a hasam,aztán elkezdtem vèrezni
Vettünk megint egy tesztet és ugyan ugy pozitív lett!
Majd el mentünk orvoshoz, terhesség gyanúját állapította meg.
Aztan pár nappal utána, folytatódott a vérzés, hol barnás, hol erősebb
Majd megint vettünk tesztet és most negatív. Ha most el is vételtem akkor kell az orvosi beavatkozás (3hetes lehettem vagy 4)
Kedves Szilvia!
Sajnálom, hogy így alakult!
Szinte biztosannem kell műtét, de egy kontroll UH jó lenne, hogy megnézzék, minden rendben van.
Voltunk ma orvosnál.
Azt mondták minden rendben.
Nem kell gyógykaparás mert kis terhességem volt.
Viszont tudja èn lombik vagyok, ès fèlek hogy így fenn áll a veszélye hogy nem lehet többet gyerekem, ilyen vetèlès után ez lehetséges?
Dr. Tóth gyula azt mondta 15 évesen nincs szükség gyógykaparásra
Nagyon tanácstalan vagyok és ez miatt Kétsègbe vagyok esve, hogy majd többet nem lehet gyerekem
Kedves Szilvia!
Semmi ok az aggodalomra, a legjobb, ha magától kiürül és nincs szükség műtétre. Ennek nincs olyan veszélye, hogy emiatt ne lehetne gyermeke.
Köszönöm szépen ezeket a megnyugtató mondatokat
És egyben a gyors válaszokat
Viszont, egyből lehet próbálkozni újra?
Igen, próbálkozhatnak nyugodtan.
Sok sikert a folytatáshoz!
Köszönöm szépen!!! További szép napot
Bocsánat dr. Úr de mennyi idő körülbelül mire össze jöhet egy másik baba?
Ezt sajnos nem tudom megmondani.
Tisztelt Doktor úr! 1 hete volt egy vetélésem, 9 hetes kontrollon vettük észre hogy kb. 6 hetes korban elhalt a magzat, de menstruáció szerint egyébként is nagyon későn jelent meg uh-n (7+5 naposan az embrió 5 mm volt), szóval éreztem hogy valami nincs rendben. Elő voltam jegyezve műtétre, de szerencsére beindult magától, és már csak befejezték. Kérdésem az lenne, hogy mivel semmilyen tájékoztatást nem kaptam, 6 hét múlva elmegyek egy kontrollra, lehet utána újra próbálkozni, nem kell még a testemnek idő?
Kedves Reni!
Ha minden rendben volt a műtétnél, akkor nyugodtan próbálkozhatnak, ha a kontroll UH-on mindent rendben találnak.
Kedves Dr. Úr!
Össze is jött a következő baba, már van pozitív teszem szerencsére 🙂 Viszont beszéltem orvossal, 7 hetesen megyek vizsgálatra, de nem írt fel semmi progeszteront, ez lehet esetleg probléma? (5 hetes kismama 🙂 )
Kedves Reni!
Gratulálok!
Nem tudom, ezt így látatlanban nem lehet eldönteni.
Üdvözlöm
Nekem olyan problèmám lenne hogy volt tavaly egy terhessègem de sajnos elveszítettem elvetèltem . De mostanra sikerült ujra teherbe esnem ès 6 hetes voltam elmentem dokihoz nem volt szivhang visszahovott 8 hetesen akkor sem volt baba csak a szívhang nem èrtem mi törtènt el kellett mennem egy műtetre hogy eltávolítsák a petezsákot ès azt mondták leget azert mert túl sűrű a vèrem ez lehet az igazi oka ??
Kedves Károlyné!
Ez így már sajnos ismétlődő vetélésnek számít, ilyenkor egy részletes kivizsgálást kell végezni, ez után lehet többet mondani arról, hogy mi okozta. Keresse fel a nőgyógyászát.
Szép napot!
Üdvözlöm vasárnap kellet volna megjönnie de nem jőtt meg igy kedden és szerdan tesztett csinaltam ami pozitiv viszont kb 3 hetes lehetek..ami aggaszt h elozo terhesegeimnel is volt beverzes 9 dik hetben es a 2 dik terhesegemnel hematomam is volt 10cm is viszont most szerda este voltunk a parommal ugy es be vereztem alvadt ver es gorcsok sem kisertek csak vérzés ami abban is maradt ami aggaszt h a masodik terhesegemnel volt b petezsak es annal sem volt gorcseim csak verzes es felszivodot de lett hematomam őn szerint kell e barmit tennem a orvos azt mondta fekudjek itthon mert nem tud mit tenni
Kedves Miklósné!
Ha eddig 2 szülése volt és nem volt egy vetélése sem, akkor ezzel most valóban nem indokolt semmit sem tenni. Régebben sárgatest hormon készítményeket adtunk ilynekor, de az utóbbi évek szakirodalma alapján ennek ilyen esetben nincs értelme.
Jò napot!
2018. júliusàban a terhesség 8. hetèben elhalt terhessèget àllapítottak meg, viszont magàtòl nem indult el a vetélés. Evégett műszeresen kellett befejezni a terhessèget. Sajnos az első műtèt nem sikerült, pàr nap múlva visszamentem az orvosomhoz, mert elviselhetetlenül fàjt a hasam és a hàtam, vèrzesem màr egyàltalàn nem volt, uh vizsgàlt volt, ahol az orvos megàllapította, hogy sajnos az első műtèt nem sikerült, mert vannak benn szövetmaradvànyok, írt fel antibiotikumot, majd màsnap sor került a következő műtètre.
Ezutàn szerencsére màr semmi baj nem volt.
2018. december elején ùjra pozitívat teszteltem, ezúttal szerencsére 2019. augusztusàban farfekvès miatt csàszàrmetszéssel megszületett a kislànyom.
2021. februàr végén harmadjàra is pozitìvat teszteltem.
A 6 hetes uh-n volt szívverése a babànak.
A 8 hetes uh-n màr sajnos nem.
Most sem indult meg a vetélés, így àprilis 9.-én megint műszeres befejezés kellett.
Szerencsére most úgy tűnik minden rendben zajlott. 4 napig volt menszeszszerű vèrzés, majd 3 napig barnàzàs, pàr napja màr nincs vèrzès.
A kèrdésem az lenne, hogy van-e esetleg valami valószínűsíthető oka, hogy a hàrom terhességemből kettő a nyolcadik hèt körül elhalt?
Illetve, hogy a 3 művi befejezès ès 1 csaszàrmetszès miatt mennyivel van nagyobb esèlyünk egy újabb vetèlésre?
Első terhessègem màsodik inszeminàciós kezelésből fogant, a következő kettő màr spontàn.
Mindenfèle kivizsgàlàson voltunk màr.
Mthfr heterozigóta génmutàcióm van, az utolsó kèt terhességemnél femibiont szedtem.
Az utolsó terhessègem előtt is volt hormon panel ès uh, az előzmények okàn. A génmutàción kívül semmi problémàt nem talàltak.
Köszönöm a vàlaszàt!
Üdv!
Kedves Balázsné!
Sajnálom, hogy ez a terhesség így alakult!
Alapvetően ez nem számít habituális vetélésnek, mert a kető vetélés közt volt egy szülés. Mindazonáltal a kivizgsálást el lehet végezni, ahog yírja, már el is végezték.
A leírtakon felül egy genetikai kivizgsálás és egy méhtükrözés jön még szóba.
Szép napot!
Köszönöm szèpen!
Még olyan kèrdèsem lenne, hogy műszeres befejezès utàn 12 nappal normàlis-e, hogy sàrgàs folyàsom van vagy esetleg lehet-e vmilyen fertőzès jele?
Előre is köszönöm a vàlaszàt!
Szèp napot!
Kedves Balázsné!
Ezt nehéz látatlanban megmondani. Ha vannak tünetei is a folyáson kívül, keresse fel nőgyógyászát. Ha nincs más tünete, akkor egy flóra erősítő kúrával megpróbálkozhat.
Köszönöm szèpen a vàlaszàt! Egyenlőre
a flóra erősítő kúràval pròbàlkozok, màs tünetem nincs a folyàson kívül.
Tisztelt Doktor Úr!
2021.03.20-án spontán elvetéltem a terhességem 8.-ik hetében. (első terhesség) Műszeres beavatkozás szükséges volt. (Műtét után kb 5 napig még véreztem).
Műtét után 2 nappal időpontom volt a Nőgyógyászomhoz. Hasi ultrahangot csinált, és mondta hogy minden rendben van. Azóta eltelt 1 hónap. 04.20-án megjött a menzeszem. Kicsit aggódom, mert elég erős a vérzés, és darabos is. Ez jelenthet problémát, vagy ez természetes? Szeretném kérdezni, hogy mikor próbálkozhatunk újra ? A Nőgyógyászom azt mondta, hogy várjunk kb 3 hónapot, de olvastam, hogy nem szükséges ennyi időt várni. Valamint nagyobb az esélye, hogy jobban beágyazódik, ha 3 hónapon belül próbálkozunk. Érdekelne az Ön véleménye is.
27 éves vagyok, 98 kg ,és 170cm magas. Van rajtam bőven felesleg. Szeretnénk Babát. Befolyásolhatja a baba fejlődését/foggantatását ez a túlsúly? Amióta a vetélés megtörtént egészségesebben táplálkozunk. Több zöldséget, gyümölcsöt, és fehér húst eszünk. A párom is elhagyta a szénsavas üdíttő italokat és az ilyen fajta egészségtelen dolgokat. Vitaminokat szedünk mind a ketten.
Illetve napi szinten tornázok.
Tornát a vetélés után 3 héttel kezdtem. Ez nem probléma ugye?
Válaszát előre is köszönöm!
További szép napot!
Izabell
Kedves Izabell!
Sajnálom, hogy így alakult!
Igen, próbálkozhatnak már nyugodtan és az teljesen normális, ha az első menzesz bővebb.
Érdemes lenne átnézni a cukor és inzulin háztartását (inzulin rezisztencia vizsgálat), hogy ha ott van eltérés, akkor rendezni lehessen, ezzel is csökkentve az esélyét, hogy megismétlődjön a vetélés.
Köszönöm a gyors válaszát Doktor Úr!
1 éve csináltak labor vizsgálatot. Vérvétel, cukor, illetve pajzsmirigy vizsgálatot végeztek. Ultrahangot icsináltak. Az eredmények szerint nincs semmi probléma.
A háziorvosom annyit megemlített, hogy ő szerinte vizesedik a testem.
Ittam a vízhajtó teát (csalán teát)
Amikor iszom, könnyebbnek érzem a testem és nem fájnak a lábaim sem.
A terhességem első 4 hetében dolgoztam, és elég megeröltető fizaki munkát végeztem. Egész nap emelgetni kellett. Lehetséges, hogy e miatt következett be a vetélés, hogy az elején megsérülhetett a baba?
Akkor még nem tudtam, hogy állapotos vagyok, de éreztem, hogy fáj a hasam alja, de egészen eltérő fájdalom volt, mint a mezesz fájdalom, és erősebb is.
A vetélésem elötti napjain már halvány vérzésem volt kb 5-6 napig. És utánna következett be vetelés, amit műszeresen fejeztek be.
Elnézést kérek Doktor Úr, csak próbálom tudatni Önnel részletesen, hogy mi történt, és ezáltal én is szeretnék okosabb lenni.
Köszönöm
Azért jó lenne egy terheléses cukorvizsgálatis, ahol megnézik a vércukor és inzulin értékeket.
A fizikai munka nyilván nem előnyös terhesség alatt, de minimális az esélye, hogy emiatt lett volna a vetélés.
Rendben, megfogadom a tanácsát, és csináltatok egy terheléses cukorvizsgálatot!
Köszönöm, hogy időt szánt rám, és válaszolt a kérdéseimre!
További szép napot kívánok!
Jó napot. Nekem ezelőtt kèt èvvel volt egy spontán vetélésem . Azóta nem védekezünk ès mégsem jön össze a baba mi lehet a gond??
Kedves Vanessza!
Keresse fel a nőgyógyászát, ilyenkor egy részletes kivizsgálás szükséges.
Tisztelt Dr. Kelemen Csaba!
5 hete volt missed ab műtétem és a mai kontrollon (ciklus 9. nap) 3 mm-es endometriumot mértek. Egy éve egy vizsgálaton szintén 9. ciklusnapon 7 mm-es volt. Ez a missed ab következménye és megerősödhet?
Köszönöm,
Lilla
Kedves Lilla!
Most még korai erről bármit mondani, de ha a következő ciklsuban sem vastagszik meg kellően, akkor utána kell járni. Ennek lehet homronális oka, ritkább esetben Ashermann szindróma.
Tiszteletem Doktor úr!
Családalapítási tervünk sajnos rosszul végződött egyenlőre! Előzményeként elmondanám h 4 hónapos próbálkozás után sikerült teherbe esnem 31 éves vagyok!
Sajnos az első terhességem missed abortion -al végződött a 12. ultrahangos vizsgálat során közölték velem hogy kb a 9. Hétben történt valami és azóta halott a babám! Amúgy előtte semmi jelét nem vettem észre hogy bármi baj lett volna így hidegzuhanyként ért, össze omlottam! Ezt követően haza küldtek hogy ha megtörtént a vetélés akkor jöjjek be a korházba műszeres befejezésre! Ez meg is történt! A kérdésem az lenne hogy bár első vetélés így elvileg nem szorulok kivizsgálásra, de nem lenne szükséges egy progeszteron hormon vizsgálatra? Hiszen ha jól tudom pontosan a 6.-10. Héten kellene átvennie a progeszteron termelését a méhlepénynek, és úgy gondolom hogy ez lehetséges oka lehet a történteknek! Tisztában vagyok vele h az első vetélésem de aggódunk mert nem szeretnénk mégegyszer így járni! A kórházban azt a választ kaptuk hogy nem kell vele foglalkozni! De ha lehet és amit be tudunk folyásolni az ellen akarunk védekezni! Másik kérdésem az lenne hogy ezek fényében mikor lehetne újra próbálkoznunk mert nagyon szeretnénk már babát!?
Válaszát nagyon szépen köszönöm előre is!
Kedves Andrea!
Sajnálom, hogy így alakult!
Egy vetélés valóban nem indokol semmilyen kivizsgálást, a progeszteron szint mérés pedig amúg is nehezen értelmezhető a nagy napi hormonszint ingadozás miatt, de ha ez Önt megnyugtatja, akkor nézessen egy progeszteron szintet a ciklus második felében.
Nem kell várni, nyugodtan próbálkozhatnak a következő terhességgel.
Köszönöm szépen gyors válaszát! Még engedje meg hogy megkérdezem hogy az operációt követően 11 nappal még pecsételő vérzés illetve barnás vérzés normális e és nem ad okot aggodalomra!?
Válaszát köszönöm szépen!
Ha más tünet nincs, akkor ez még normális, igen.
Köszönöm szépen!
Jo napot! Olyan kérdéssel fordulok önhöz. Én október 26 csináltam egy tesztet pozitív lett. És rá 1 hétre elmentem nőgyógyászhoz. Utána párszor mentem. Vizsgálatra mondta a doki nincs semmi baj .. És egyszer elkezdett görcsölni a hasam fájt de nem véreztem és mikor mentem következő vizsgálatra módtam. A dokinak és december 22 – én módta meg h sajnos el veteltem. 8 hetes terhes voltam. December 31 én kellett mennem egészségügyi kaparasra kisebb mutet elvegezzek. De már az nap a hasam. Is fájt és véreztem . Meg csináltak a kisebb műtétet modta a doki h 3 hónapig nem vállalhatok babát. És 6 hónap után vissza mentem a dokihoz h megvizsgaljon h nincs e semmi baj és módta h halistennek nincs baj.. És azt szeretném kérdezni öntől h azóta már eltelt 4 hónap és szeretnénk vallani babát. És mikor lehet újra próbálkozni a babával?
Köszönöm.
Enikő
Kedves Enikő!
Bármikor próbálkozhatnak, nem kell várniuk.
És még annyit szeretném kérdezni Doktor úr. Hogy volt ez a vetélésem h ha következő babát vállaljuk h nem. Lesz baj a babával emiatt? És hogy van sajnos ez a vírus hogy emiatt várjunk e még a próbálkozással vagy nem. Nem lesz emiatt is gond? Válaszát előre is Köszönöm.
Sajnos nem tudom megígérni, hogy minden rendben lesz, de egy vetélés után valószínűleg nincs ok az aggaodalomra. Ha már megkapta a védőoltást, akkor a vírus miatt sem kell aggódjon, ha még nem, akkor adassa be magának.
De sajnos én már benne voltam a vírusba. De én pl ha nem. Szeretném be adatni az oltast és teherbe esem. Probléma fel merülhet?
Válaszát előre is köszönöm.
Nem, nyugodtan beadathatja az oltást.
Jo Napot! Tavaj volt Első vetélésem. És most sikerült teherbe esnem. 1 hete csináltam tesztet pozitív lett. 2 nappal ezelőtt is csináltam meg egyet azis pozitív lett. De még korai a terhességem nem. Szeretnék orvoshoz menni. De viszont gyakran fáj a hasam. De szedek Magne B 6. És hogy a hasam is gyakran fáj. Majdnem. Minden nap hanyigerem van nem. Kívánok enni sem. De viszont tegnap es ma is barnás pecsételt foltok jelentkeztek és azt szeretném kérdezni hogy ez normális h így van?
Kedves Enikő!
Ezt így látatlanban természetesen nem tudom megválaszolni, keresse fel a nőgyógyászát.
Tisztelt Doktor Úr!
2020. decemberében hagytam abba a Lindinett fogamzásgátló tabletta szedését. Párommal folyamatosan próbálkozunk. Első babánkat tervezzük. Applikáció segítségével tartom számon a menstruációmat. Pontosan megjött mindig.
2021. áprilisban 3napot késett. Reménykedtem hogy terhes vagyok, viszont megjött.
Most májusban 9napot késett a menzeszem. Utána néztem a terhesség tüneteinek és mindegyiket tapasztaltam. Tegnap volt egy halványabb pozitív tesztem, viszont tegnap este volt egy kis feszültség a családban. Ideges voltam. Szűrást éreztem a pocakomban. Ma csináltam mégegyet tesztet hajnalban,hogy biztosra menjek tényleg terhes vagyok-e. Reggel vérzésre kelve rohantam a mosdóba. Híg, menzesz szerű folyásom van. Darabok nem voltak.És a teszt is negatív lett. Ön szerint mi a teendő?
Tényleg terhes voltam és elvetélhettem vagy csak ilyen sokat késhetett, hibás teszttel?
Forduljak orvoshoz vagy csak legyünk türelmesek a párommal és próbálkozunk tovább?
Köszönöm szépen előre a válaszát!
Egy hét múlva ismételje meg a tesztet, ha az is negatív lesz, csak próbálkozzanak tovább.
Jó reggelt!
7 hete vetéltem el, ami után kaparás is történt. Tegnap pozitívat teszteltem. De kB. 6 napja véres volt egyszer a vizeletem, fájdogál a hasam, és azóta is van hogy fáj a hasam de nem görcsös viszont a tisztaságibetéten ilyen zöld-sárgás folyás van. Mit tegyek, vagy mi miatt van, nagyon félek.
Előre is köszönöm válaszát.
Kedves Aletta!
Használjon el egy Vitagyn C kúrát és mielőbb menjen el a nőgyógyászához egy vizsgálatra.
Köszönöm a választ, és még egy olyan kérdésem lenne, hogy amióta műszeres befejezése volt nem volt menstruációm, így nem lehet bajom vagy a babának baja?
Minden emberi számítás szerint ettől nem lesz baja a babának.
Jónapot kívánok. Lenne egy kérdésem. 4 hete volt egy spontán vetélésem. Minden kijôtt magától, így nem kellett mutéti beavatkozás.Voltam ultrahangon, és minden tiszta, és rendben van. Ha nem volt mutéti beavatkozás, akkor muszaj várni 3 Jónapot? Vagy lehet már próbálkozni az elsô menstruáció után? Válaszát Kôszônôm.
Nem szükséges várakozni semennyit, a következő menzesz után nyugodtan próbálkozhatnak.
Sok sikert!
Kôszônôm a válaszát. Én szlovákiából vagyok, és itt eléggé minden ôssze vissza van. Mindenki mást mond. Ahány orvos, annyi vélemény.
Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül 1 hónapja beszéltünk. Volt egy vetélésem márciusban. Akkor megkérdeztem Öntől, hogy mikor próbálkozhatunk újból. Voltam vérvizsgálaton, a cukromat is nézték , semmi probléma nincs. Az első menzesz után próbálokztunk, és sikerrrel jártunk.
Pozitív lett a teszt.
Viszont kicsit félek, mert pár napja jelentkezett egy kis barnás folyás. Nem nagy mennyiségben, de eléggé aggaszt a dolog. Ilyen esteben mi a teendő?
Még csak az 5-ik hétben járhatok.
Ilyen esetben vizsgálat szükséges ugye?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Izabell!
Igen, mihamarabb menjen el a nőgyógyászához.
Jó napot lenne egy kérdésem önhöz ma voltam nő gyógyászati és az orvos nem tüdőt semmi konkret dolgoz mondani van egy pozitív terhessegi tesztem és kimaradt a májusi hónapban a menzeszem tehát ez arra utal hogy terhes vagyok de az orvos azt mondta hogy nem látja sehol a babát, azt mondta hogy vagy elhalt a kisbabám vagy pedig olyan pici hogy még nem látszik ettől a naptól vissza menoleg egy hétre csináltam a tesztet és pozitív lett viszont a második csík picit halványabb mint az első, esténként néha és napkozbe is van egy kisebb fajta fájó alhasi görcsöm ez normális e esetleg? Vagy ha tényleg el halt ezután mi következik vagy hogy derül ki hogy terhes vagyok e vagy nem nagyon kétségbe estem.nem szeretném hogy bármi baja legyen a kicsinek
Kedves Alíz!
Ezt látatlanban nem tudom megmondani sajnos. Úgy járjon el, ahogy az orvosa javasolta, gondolom javasolt egy kontroll vizsgálatot.
Nem kontrolra küldött hanem egy vizelet mintát kell le adnom reggel meg mondom őszintén kicsit furanak érzem a ma történeteket mivel német országban dolgoztam és intézem a biztosításom magyar országba és látták hogy nem zöld a kártyám hanem más színű azért kezdtek el mondogalodni vagy nem tudom mire veljem azt mondta először a doktor úr hogy mennyek vissza holnap ultra hangra aztán végül mikor még tudták hogy német színű a kártyám meg is vissza hívtak és fizetnem kellet a kezelést.
Meg 2 kérdésem lenne
Esténként és napközben nagyon görcsöl a hasam az mitől lehet?
Meg az utóbbi napokban nagyon érzem a szívem mintha a torkomban dobogna nagyon erősen de csak pár másodpercig csinálja.
Kedves Aliz!
Ezekre a kérdésekre nem tudok válaszolni, ezeket a kezelőorvosának tegye fel.
Jo napot! En 2021 aprilis 10 en meg kaptam a sputnyik v oltas elsp adagjat,ra 5 napra ki derult hogy terhes vagyok. Aprilis 26 an el veteltem spontan,akkor azt mondtak,hogy minden ki urult…igy majus 1 en meg kaptam a masodik oltast is. Most az a problemam hogy a veteles ota meg nem jott meg a menstruaciom. Ha jol szamolom ma 6 hete. Az lenne a kerdesem hogy ez normalis e,vagy forduljak orvoshoz?
Kedves Vivien!
Sajnálom, hogy így alakult!
Az oltások is összekuszálhatják a ciklust és a vetélés után is előfordul, hogy sokára jön meg. De ha 2 héten belül nem jelentkezik, akkor jó lenne utánajárni.
Dr úr,még azóta se jött meg,pár napja csináltam egy terhességi testet és pozitiv,ami lehetséges. Orvoshoz holnap megyek. Az lenne a kérdésem,hogy ha tényleg terhes vagyok…meg tarthatom e a babát,az oltás miatt? Még nem telt le a 2 hónap,május 1 én kaptam a másodikat.
Kedves Vivien!
Igen, jelen tudásunk szerint semmi baja nem lesz a babának az oltás miatt.
Jónapot!
Drága dr úr. Én 16 hetes terhes voltam és spontán vetéltem a gyerek a szó szoros értelmében ki eset belőlem , amit műtéttel távolították el. Az lenne a kérdésem, hogy a terhességgel mikor lehet próbálkozni, mennyi időt kell várni vele, és ha teherbe esnék a gyermek nem e lenne megint beteg?
Kedves Vivien!
Sajnálom, hogy így alakult!
Egy középidős vetélés után javasolt pár vizsgálatot elvégeztetnie, ezt beszélje meg a kezelőorvosával, a következő terhességet ezután javasolnám.
Köszönöm dr úr a válaszát!!
Még annyit szeretnék kérdezni,hogy ez a vetélés fertőzés vagy gyulladás esetén lehetett? Ugyan is 24-ére volt időpontom a terhesgondozásra amin vettek egy rákszűrést és ahogy haza érkeztem kezdődtek a görcsök alhasi fájdalmak voltak. Ezt következő nap 25- én el vetéltem. Vagy pedig attól lehetett, hogy itthon a gyerekeimmel strandoltunk a medencénkben. A szövettan eredményt csak pénteken tudom meg Ön mint dr úr orvosi ,,szemmel jobban lássa”. 13-án megyek vizsgálatra.
Előre is köszönöm válaszát!!
Kedves Vivien!
Sajnos ezt nem tudom megmondani, ennek sok oka lehet.
Tisztelt Doktor ur,
Ket napja missed abom volt. (Ures petezsak,10.het)laminarias tagitas volt, majd mutet utan par oraval hazaengedtek.
Masnap keves es halvany verzes,estere el is allt,viszont ma hajnalban erosebb menzesz szeru verzes tavozott alvadekkal, es menzeszgorcsoket erzek( alapvetoem normal menzeszeimnel is mindig volt ket ilyen erosebb-fajdalmasabb nap, mivel endometriozisom van,mutottek is vele)
Erdeklodni szeretnek,hogy ez a hirtelen tobb es alvadekos verzes ma meg belefer?
Mikor rohanjak ugyeletre?
Koszonettel:Betti
Kedves Betti!
Ez így teljesen belefér.
Ha a vérzés extrém bő lesz, ha heves alhasi fájdalom vagy láz jelentkezik, akkor javasolt elmenni az ügyeletre.
Szép napot!
Nagyon köszönöm gyors vàlaszát.Még annyit szeretnék kérdezni hogy az alvadekos,vagy sima verzes kb.hany napig elfogadhato ilyenkor?
Szep napot kivanok.
Ha a mennyisége nem sok és nincs más tünet, akkor akár hetekig is.
Tisztelt Doktor Úr,
Ma két hete volt missed ab műtétem. Utána pár nappal kezdődött néhány elég nehéz napom, erős görcsökkel és fájdalommal, (kaptam tarividet, és ergam cseppeket , utóbbit azért, mert véralvadék maradt bent. Most hétfőn ultrahangon látta az orvosom, hogy szerencsére kiürült.) Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor még mennyi ideig normális a vérezgetés(fokozatosan csökkent, tegnap lett picit megint több, de ez sem nagyon erős-azt olvastam, hogy a hormonok munkája miatt ilyenkor előfordul, hogy a vérzés elmúlása után megint jön vérzés),illetve a méhszáj-környéki érzékenység( derekamban is érzem picit) ? (lamináriával tágítottak, nem szültem még, terhes is most először voltam). (Egyébként a méhnyakam amúgy is hajlamos a vérzékenységre, konizációm is volt korábban, gondolom, a tágítást esetleg én jobban megérezhetem ezek miatt.)
Orvosom már hétfőn azt mondta, hogy ülőfürdőzhetek, illetve együttlét is lehetne( ha nem fáj már), én ezt korainak tartom, de nyilván nem én vagyok az orvos.
Önnek mi a véleménye?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Betti
Sajnálom, hogy így alakult!
Vérezgetés még sokáig lehet, akár hetekig.
A fájdalomnak hamarabb kellene normálizálódnia, pár nap alatt.
Az ülőfürdővel én még 1-2 hetet várnék.
https://www.drkelemencsaba.hu/terhesseg-veteles-utan/#comment-2485
A fenti kommenthez írnám még, hogy időközben meglett a szövettanom és az alábbiak vannak benne(orvosom két hétig szabadságon van, ezért kérnéma segítségét az értelmezéshez)
„Mikroszkópos leírás: A vizsgált metszetekben decidua fragmentumok mellett Arias-Stella reakciót mutató endometrium részletek, degenerálódó magzatbolyhok, valamint típusos trophoblastok láthatók malignitás jelei nélkül. Diagnózis: A vizsgált minta abortusból származó anyagnak megfelel malignitás jelei nélkül.”
Köszönettel: Betti
Ez a szövetten rendben van, ezzel nincs teendő.
azt szeretném kérdezni 7 hete volt egy kaparásom és korai lenne a probálkozás és baj hogy felvettem a vakcinát befolyásolná?
Nyugodtan próbálkozhatnak már. Sok sikert.
jó napot! én azt szeretném mondani hogy mára már 7 hete hogy kaparásom volt ! de viszont felvettem julíus 14 én a második vakcinát is! és annyi tanácsot szeretnék kérni hogy mikortól javasolt a következő terhesség mert én szeretnék már csak nem tudom hogy mennyi lehetek a kockázata! Előre is köszönöm!
Nyugodtan próbálkozhatnak már, sem a műtét, sem az oltás miatt nem kell tovább várjanak.
jo estèt doktorúr!
Èn màr règebben egy olyan 5hónappal ezelőtt irtam önnel hogy elment a babám, kb2-3-4hetes lehettem vettünk 3tesztet mind azt mutatta hogy igen is terhes vagyok. de elment. utàna el mentünk orvoshoz hogy nem e maradt valami szövődmèny azt mondta hogy nem . na de itt az lenne a kèrdesem hogy ügye 6hónapon belül össze kellet volna màr jönnie ès azota el telt 5hónap ès màr kezdek fèlni …. önszerint àllhat valami a hàttèrben?
válaszat előre is köszönöm! ❤
Kedves Szilvia!
Ha elmúlt 35 éves, akkor 6 hónap, ha nem, akkor egy év után javasolt sikertelenség esetén a kivizsgálás.
jóreggelt dr. úr!
a valamelyik nap pozitívat teszteltem digitàlis terhessègi tesztel azt irta ki hogy 2-3hetes lehetek…. na most egy olyan kèrdèsem lenne önhöz hogy a baba el mehet az orgazmustól ? fèlek ettől nagyon mert mèg akkor nem tudtuk hogy terhes vagyok ès àllitolag amikor a mèh össze húzódik akkor le válhat a baba is … vàlaszàt előre is köszönöm!
Nem, nyugodtan élhetnek nemi életet.
köszönöm vàlaszàt ! ❤mèg annyi lenne hogy most hirtelen keltem fel , ültem. ès jobb oldalt bele is nyilalt . az nembaj 4hetesen? gyorsan vissza ültem ès el múlt azonnal.
Nem, ez nem baj
köszönöm! azóta hálistennek jól megy minden ma lettem 8.hèt 2napos
Jó napot sziasztok lenne egy kérdésem nagyon félek volt abortuszom 18-án egy hétig volt és az orvos nm mondott semmit hogy 6 hétig nem lehet szexelni 1 hét után volt közösülés de már nem menstruáltam mondtam a barátomnak hogy vigyázzon és ne menjen belém és sikerült is megelőzni lehetek terhes vagy nem nagyon szeretnék rá választ kérni??!
Kifejezetten kicsi az esély a terhességre ilyenkor, de nem nulla. Pár hét múlva csináljon egy tesztet, abból kiderül.
Jó napot! Volt 5 pozitív tesztem és utána megjött de nem több mint egy mensi hèt.. az orvos nem látott semmit és miután kimondta hogy vetèlès volt èn teszteltem digitális tesztel 2x és egyszer +1-2irt másik hètre rá +2-3 át tudtommal ha elvetèlek a hcg nem nő tovább hanem csökken fokozatosan de a teszt szerint nőtt akkor lehet mèg sem vetèlès volt?? válaszát előre is köszönöm
Ezt így látatlanban nehéz megmondani, ezek a tesztek erre nem alkalmasak. A legbiztosabb az lenne, ha csináltatna egy bHCG vizsgálatot.
Mit takar az a bhcg teszt?
Ez egy vérvétel. Béta HCG, a terhességi hormon.
Jo napot dr úr az lene a kèrdèsem julius 16 veteltem el 6 hetes volt a magzat agusztus ban meg volt 2021 ehonap szeptember 8 dikan nem jot meg az az ma 15 dike van 7 napot kèsik èn csak egy tanàcsot szeretnèk kèrni ijen hamar nem lehet teherbe esni igaz nem vèdekeztunk a paromal de remelem nem lehetek ijen hamar teherbe esni
De, teherbe lehet esni ilyen hamar.
Jó napot dr úr! Nekem 2 vetelesem is volt az egyik október 20dikan a másik január 22 nem spontán vetélés volt műtéti beavatkozás kellet mindketohoz,azt szeretném kérdezni hogy ön szerint ha most próbálkoznak babával meg maradnae 8 hónapja védekezünk
Kedves Noémi!
Sajnálom, hogy így alakult!
2 vetélés után javasolt egy részletesebb kivizsgálás (autoimmun-, hormon- és véralvadási panel, stb), ezért kérem keresse fel a nőgyógyászát.
Üdv
Nekem volt tavaly áprilisban egy 2 hónapos vetélésem. 1 bqba let volna Most ebben az évben is április ba volt ugyan akkor. De csak terhességi teszt mutatta nem kellet kaparni doki szerint .meg jött a menstruációm kicsit erősebb votl a vérzés.
Mi lehet az oka
Lehetséges hogy nem marad meg következő sem?
Kedves Enikő!
2 vetélés már indokol egy érszletesebb kivizsgálást, kersse fel a nőgyógyászát.
Jó napot
Én nekem az a problémám van hogy pár hetesen volt egy spontán vetélés de azóta nem jött meg a menstruaciom a mi azt jelenti hogy már vagy 50 napja késik úgy mond de terhes nem vagyok keresem fel a dokit vagy meg varjak?
Csináljon egy terhességi tesztet, ha az negatív, várhat még egy kicsit.
Jónapot 19 hetesen volt terhesség megszakításom 2 napja mikor lehet próbálkozni hogy teherbe essek?
Egy 19 hetes terhességmegszakítás után jó lenne várni pár hónapot a próbálkozással.
Tisztelt Doktor Úr!
42 éves 2 gyerekes anyuka vagyok. Az előző házassagomban mindkét gyerekem spontán fogant, meglepően gyorsan, időre születtek,természetes úton,problémamentes terhességekből.
Újra férjhez mentem és párommal szeretnénk egy közös babát.Előző házasságából neki is van egy lánya.
Miután abbahagytam a fogamzásgátló szedését, 7hónappal később tehesbe is estem, ám nem jelent meg szívhang, nem fejlődött,így a 6-8.hét között volt egy spontán,komplett vetélésem.(márc vége) A barnás folyás megjelenésétől progeszteron tablettát kaptam.
Ezután kaptam 2 Covid oltást.
Majd a 2.oltás után ismét várandós lettem 2 hónappal a vetélés után.
Szinte pontosan ugyanaz zajlott lett másodszor is,nem volt szívhang. Ekkor a pozitív teszttől kellett szednem a progeszteront.
Július elején szintén a 6-8.hét között ismét egy spontán komplett vetélés történt.
Elindult pár alapvető kivizsgálás, pajzsmirigy(TSH, T3,T4), véralvadási panelek, trombózispanel,inzulinresztiencia, minden eredmény negatív lett.
6 héttel a második vetélés után még nem jelentkezett vérzés,de egyre rosszabbul kezdtem lenni,így tesztet vettem, ami pozitív lett.
Döbbenet lett úrrá rajtunk,hogy ez valóban lehetséges-e, de az volt.
6 hetesen 4mm volt és volt szívhang, rendben volt minden.
Minden terhességi tünet megvolt,egyre erősödtek,elkezdett picit gömbölyödni a pocak is.
8hét+6naposan barnás folyást észleltem,ismét progeszteront kaptam, az ügyeleten azt mondták 7mm, de él.
Nehezen hittem el,hogy minden rendben van.
2nap múlva a saját orvosom mást látott.
3 cm petezsákban, véres magzatvízben, alig 3mm-es nem élő embrió.
2 nappal később ismét volt egy spontán vetélésem.(ennek 4 napja).
Rengeteg kérdésem lenne.
Természeten a vajon mi lehetett a baj az első?
Utána az érdekelne,hogy merre induljunk annak kiderítésére,hogy mi lehet a baj?
Milyen vizsgálatok lennének segítsegünkre?
Hol kezdjük vagyis inkább folytassuk?
Annyit még hozzátennék,hogy van egy erős poratka allergiám, amire Cetirizint szedek rendszeresen évek óta.
Azt mondták,úgy tudom,hogy ezt lehet kismamaként is szedni.
Okozhatta ez a bajt mindhárom esetben?
Nagyon szeretnénk egy babát, de ezek után csak akkor merek belevágni,ha van rá esély,hogy meg is marad.
Amennyiben ezt vizsgálatok is alátámasztják,amennyiben van vmi megoldás.
Nagyon megterhelő időszak ez számunkra.
8 hónap alatt 3 veszteség…
Ön mit javasolna nekünk?
Köszönettel: Tóth Manuéla
Kedves Manuéla!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ha már 2 terhességet kihordott, akkor a legvalószínűbb oka a vetéléseknek a kora. Sajnos 42 évesen a petesejtek jelentős részének már nem tökéletes a génállománya, ezek megtermékenyülése vetéléssel végződik.
Mindazonáltal javasolt egy autoimmun panel, illetve egy hiszteroszkópia elvégzése még a leírtakon kívül.
Szintén javasolt egy Apsitrin Protect 1×1 folyamatos szedése, ez akár 60-70%-al is tudja csökkenteni az ismétlődő vetélés kockázatát.
Szorítok a folytatáshoz!
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon köszönöm a válaszát!
Természetesen tisztában avgyok vele,hogy az életkorom is egy tényező.
Időközben kaptam sorstársaktól némi információt és olvastam az Ön oldalán lévő cikkekből,tanulmányokból is.
Szöget ütött a fejembe pajzsmirigy érték, ami ugyan normál tartományban van, de a második vetélés után 2,7-es volt a TSH értéke.
Továbbá a trombózispanelben az MTHFR C677T heterozigóta(+/-) és a Leiden mutáció homozigóta (normál -/-) is.
Szeretném hamarosan felkeresni Önt.
Gondolom érdemes lenne vinnem egy friss vérképet és pajzsmirigy eredményeket.
Üdvözlettel: Tóth Manuéla
Kedves Manuéla!
A 2,7-es TSH nem okoz vetélést, ez a normál tartományban van.
A homozygota Leiden mutáció viszont okozhat, javasolt lenne egy véralvadásgátló kezelés a következő terhesség alatt.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Hamarosan személyesen is keresni fogom Önt.
Tisztelt Doktor úr!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől, van két gyermekem, majd az idei év januárjában és októberében volt két vetélésem (8 illetve 9. hetekben), melyek miatt missed ab műtéteken estem át. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön mit gondol szükséges-e kivizsgáltatnom magam, hogy miért történhettek ezek a vetélések, ha igen milyen vizsgálatokra van szükség. Van rá esélyem, hogy a következő terhesség rendben lezajlik? Nagyon szeretnénk egy harmadik babát most lettem 35 éves és van egy 8 ill.2,5 éves kisfiam, számunkra egészen érthetetlen ez a helyzet két teljesen komplikációmentes terhesség után.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel
Mónika
Kedves Mónika!
Ilyen esetekben egy hormon- egy autoimmun és egy véralvadási panel javasolt, illetve szintén javasolt egy hiszteroszkópia elvégzése.
Kezdjenm el szedni napi 1×1 Apsirin Protectet, ez nagyban segíthet a következő terhesség megmaradásában.
Szép napot!
Köszönöm szépen a segítséget doktor úr!
Szèp jó napot èn èrdeklődenèk a lányomnak kb 5 hónapja volt spontán vetèlèse most úgy nèz ki megint várandós mennyi az esèlye hogy nem vetèl el megint mer már fèlünk ellőre
Ha eddig csak egy vetélése volt, nincs semmilyen betegsége, akkor nagyon kicsi az esély egy újabb vetélésre.
Üdv. Dr. Úr!
5-hete volt abortuszom.
4-hét eltelte után nőgyógyászati kontroll rendbe volt! Utánna óvszerrel védekeztünk.
Most 2-3 napja szúrkál a méhem, mellem fáj, mellbimbók sötétek lettek és fehér folyásom van: ehhez nem társul más tünet.
Mensi nem jelentkezik..Akkor ez mitől lehet?
Kedves Réka!
Ezt így látatlanban nehéz megmondani, lehet hormonális oka, amivel ha csak átmeneti nem kell foglalkozni, de lehet gyulladásos eredetű is, ha nem szűnik az alhasi fájdalom, keresse fel a nőgyógyászát.
Köszönöm a gyors választ!
Tegnap csináltam kíváncsiságból egy terhességi tesztet ami pozitív lett. Ez mennyire normális 5-hét eltelte után ?
Alhasi görcs megszűnt, cici érzékeny duzzadt, folyás sincs már. Mensi nem jelentkezik.
Keresse fel a nőgyógyászát, jó lenne egy ultrahang vizsgálat.
Felhívtam az orvosom, és azt mondta normális ez még. Ma is csináltam tesztet 3 napra rá és megint halvány pozitív (Teszt 10 es érzékenységű) Cicim változatlanul feszülnek, érzékeny. Pénteken 6-hete, hogy műtöttek. Ön szerint menjek másik dokihoz?
Köszönöm a türelmét.
Talán egy hormonlabor nem lenne butaság (bHCG, PRL, TSH). Ha ezek rendben vannak, várjunk még.
Kedves Dr úr Három hete volt egy spontán vetélésem de nem ment el teljesen a baba azért muszáj volt műszeres beavatkozással befejezni ma voltam Kontroll vizsgálaton Azt mondta hogy minden rendbe van megnézett mindent minden regenerálódik a szövettan is jó de viszont azt mondta hogy menjek BHCG szint nézésre hogy teljesen kitisztultam e Ezt javasolja dehát hogyha volt beavatkozás is és mondta hogy mindent rendbe talál akkor miért kell még mennem? Meg ha minden rendbe van akkor miért kell várnom a hat hónapot azt mondta három hat hónap javasolt de ő inkább hatot Várna nem értem pedig sokan mondták hogy nem kell ennyit várni ha minden rendbe van és hogy megmondta hogy fogyjak le
Köszönöm Gabriella
Kedves Gabriella!
A bHCG ellenőrzést nem tudom megmondani, hogy miért javasolták, ezt az orvosától kérdezze meg.
A szakirodalom szerint nem kell semennyit sem várni, nyugotdna próbálkozhatnak újra.
A túlsúly viszont valós probléma, valóban javasolt ezt normalizálni a következő terhesség előtt.
Jo napot kívánok nekem tegnap hajnalban volt egy 6hetes vetelesem teljesen el ment minden de viszont el felejtettem meg kérdezni az orvost hogy mennyi ideig nem lehet szeretkezni mert ez volt az első és semmit nem tudok
Kedves Reni!
Sajnálom!
Ilyenkor 2 hétig nem javasolt a házasélet.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát ilyenkor lehet hasznalni a Canesten kúpot vagy egyáltalán semit anyira nem tudok semit soha nem voltam ilyen helyzetbe
Persze, azt használhatja
Tisztelt Dr.Ùr.Azzal a kèrdèssel fordulok önhöz hogy missed abortuszom volt oktober 18.àn.Voltam vizsgàlaton 10 nap utàn mindent rendben talàltak.Ön szerint mikor probàlkozhatunk ujta?36 eves vagyok es van ket gyonyorű gyermekem.De a 2 között màr előfordult egyszer egy missed.
Ha a kontroll vizsgálat során mindent rendben találtak, akkor próbálkozhatnak újra nyugodtan.
Tisztelt doktorúr! Spontán vetélésen estem túl. November 3.-dikán enyhe barnázással ami átment pecsételő vérzésbe bementem az ügyeletre, ott hüvelyi ultrahanggal megvizsgáltak.. Megállapították hogy 6 hetes terhes vagyok, 18mm petezsák, benne 4mm embrió. Vitalitás nem egyértelmű. A doktorúr szerint már nem élt a magzat, de biztosan nem tudta megmondani, mondván fiatal a terhesség. Bent tartottak megfigyelésre, várva majd a másnap reggeli vizsgálat hátha többet mutat. November 4-.dikén másnap reggel spontán elvetéltem. Ezt onnan tudtam biztosan hogy közeli ájulás állapot következett utánna. Nem végeztek egészségügyi kaparást. Egy hasi és egy hüvelyi uh, és két darab betaHCG hormon mérése után vérből haza engedtek, nem találtak semmi kórosat. Azóta a férjemmel nem voltunk szexuálisan együtt, és az egyik orvos 6 hónap, a másik 1 hónap várakozási időt javasolt a következő babával kapcsolatban. Most November 14.-dikén vérvételen voltam, az okát keresve a történteknek. Abból az derült ki hogy magas a tsh szintem ami 8,199 érték volt. Az orvosom szerint pajzsmirigy alulműködésem van és e miatt következhetett be a vetélés. Kaptam rá gyógyszert Euthyrox 50 mikrogramm tablettát napi fél szemmel javasolva. 1 hónap múlva kontroll.
Csak tsh volt nézve. T3 T4 nem, és semmilyen más hormon sem.
Most így az ovuláció szakaszában nagyon enyhe barnázásom van, nem folyós inkább pettyes.
A kérdésem a következő; – Ön mit javasol mikor érdemes belevágni a baba projektbe úgy hogy a lehető legkevesebb esély legyen arra hogy még egyszer előforduljon ilyen?
-Milyen szakterülethez forduljak hogy hormonpanelt nézzenek?
A barnázás aggaszt. Félek progeszteronhianyra utalhat. Vagy milyen irányba induljak hogy ki küszöböljem a vetélés kockázatát.
Tervezett baba volt.
Előre is köszönöm a segítséget! További szép napot kívánok!
Sajnálom, hogy így alakult!
Egy endokrinológust keressen fel, az ő feladat, hogy a hormonháztartását beállítsa, mielőtt belevágnak az újabb terhességbe.
Üdv dr úr megint csak én vagyok mult héten szombaton volt 2hete a spontán vetélésem nek és vasarnap együtt voltunk a párommal (pharmatex) hüvely kuppal védekeztünk esetleg lehet valami baj belőle köszönöm a válaszát előre is
Ebből szinte biztosan nem lesz baj
Köszönöm szépen a teherbe esés akkor ki van zárva ugye ♀ nagyon sokat zaklatom de ne haragudjon csak tanácstalan vagyok
Nem, azt írtam, hogy baj nem lesz belőle, de a terhességet nem gondoltam „baj”-nak.
Jónapot Doktor Úr!Azt szeretném kérdezni hogy bekem volt 2 császárom utána 6 abortuszom és most jelenleg 6 hetey terhes vagyok megszeretném tartani.Nem tudom hogy Ön szerint mekkora az eselyé annak hogy meg marad nagyon félek hogy elvetélek mert ahogy olvastan nagy az esélye.Egy kicsit vérzek is de az orvos azt mondta hogy a babával minden rendben van.
Nyilván ennyi abortusz valóban emelheti a vetélés kockázatás, de a múlton nem tudunk változtatni. Reméljük minden rendben lesz!
Jónapot! Nekem az lenne a kérdésem,hogy nekem 1 éve volt hogy 13 hetesen meg szakítottàk a terhességem „megszületem” és utána persze volt a tisztító látás stb. Az lenne a kérdésem hogyha tudná benne segíteni ,hogy mostmár nagyon szeretnék babát és nem jön össze voltam orvosnál és azt mondta minden rendben van . De én szeretném más véleményét is meghallgatni . Köszönöm a válaszát !.
Ha egy éve nem sikerül a teherbeesés, javasolt egy részletes kivizsgálás (hormonkép, spermavizsgálat, HyCoSy).
Nagyon szépen köszönöm doktor úr azon leszek hogy minél előbb még legyen a vizsgálat
Jó napot! Nem tudtam hogy terhes vagyok sőt úgy számolom hogy 2 hetes körül vagyok mert a nőgyógyászom szabadsagol nem tudok orvoshoz menni,de tegnap előtt fogat huztak nekem és tegnaptól rózsaszín folyásom van. Nekem tavaly októberében volt vetelesem és a másik januárban. Nagyon félek hogy megismetlődik. Kicsit fáj a hasam és a derekam is. Azt szeretném kérdezni hogy ön szerint el vetelek?
2 vetélés után a koraterhességben javasolt lehet sárgatesthoprmon pótlás, keressen fel egy nőgyógyászt.
Az mit jelent doktor úr?
Az egy hüvelykúp.
Jónapot kívánok szeretnèk kèrni tanácsot.Egy egèsèges gyermekem van.Három vetèlèsem volt edig mi az oka hova mennyek további kivizsgálásra?
Ez egy hosszú és részletes kivizsgálás, keresse fel a nőgyógyászát, ő majd elküldi a megfelelő vizsgálatokra.
Jo estet doktor úr ma voltam orvosnál a HCG tesztem verbol 284 lett. 2 hetes terhes vagyok ön szerint az kevés?
Gondolom 4 hetes terhes, nem kettő, de akkor rendben van, gratulálok!
Köszönöm szépen!
A nőgyógyászom nem talált Uh meg babát,holnap újra mennem kell vér vételre hogy nőtte a HCG a véremben. A nőgyógyászom méhen kivuli terhessegre gyanakszik amitől nagyon félek!
szèp jo napot kivánok aszt szeretnèm kèrdezni hogy 2ève volt mèhen kivüli terhesègem ès azota nem jön ösze…??
Akkor érdemes felkeresnie a nőgyógyászát.
Üdv dr ur van 5 gyerekem a legkisebb 7 éves szeretünk volna még egy babàt de lassan 4 éve nem jönn ösze 6 vetélésem volt és egy petevezeték eltavolitàs most 4 honap utan sikerült teherbe esni egy petevezetékel és most megint a félés hogy el érem a 6 hetet és meg hal
Ilyen esetekben a sárgatesthormon pótlás (Utrogestan) és az Apsirin Protect javasolható így látatlanban, de ezt inkább a kezelőorvosával beszélje meg.
Jó napot!
2 napja, a 8.héten vetéltem el. 6.héttől utrogestant szedtem kialakult enyhe barnás vérzés miatt. Ultrahangon azt állapították meg, hogy nem nőtt olyan tempóban az embrió, ahogy kellett volna neki. Idő közben kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem is van, amire gyógyszert kezdtem szedni. Szükséges-e megvárnom a hormonvizsgálatok elvégzését vagy ebben az esetben is lehet próbálkozni a teherbe eséssel?
Ez függ attól, hogy milyen mértékű az alulműködés, ha komolyan fel van borulva a pajzsmirigyfunkció, akkor azt előbb rendezze, csak utána próbálkozzanak.
Tisztelt Doktor Úr!
Terhességem valószínűleg korai vetéléssel zárult az 5. héten. Jelenleg a normálisnál egy kicsit jobban menstruálok két napja. Azt szeretném megkérdezni, hogy a méh teljes kiürülését a vérzés végeztével elegendő-e egy otthoni HCG teszttel ellenőrizni, vagy feltétlenül szükséges-e az UH, illetve a vérvételes ellenőrzés?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel: Zsófia
Ha a teszt negatív lesz, akkor 99%, hogy odabent is minden rendben, ha 100%-ra szerente biztos lenni a dologban, akkor jobb, ha elmegy egy UH-ra.
Jo napot doktor úr! 9 hetes terhes vagyok eddig keményebb volt a hasam alja és látszódott is kB 3 napja ez megszunt de nincs semmilyen vérzésem és a hányinger reggelente meg mindig van lehet hogy valami bajvan a kicsivel ?
Valószínűleg minden rendben, de biztosat egy UH vizsgálat tud mondani.
Jó napot!
Én 16hetesen veteltem el meg kellett szulnom és ennek négy napja vérzésem nincs csak ijen tisztulasom van és ojan kérdésem lenne h meddig kell várnunk az újra próbálkozással?
Köszönöm szépen:Gitta
Sajnálom, hogy így alakult!
Egy középidős vetélés után várjanak 2-3 hónapot az újrapróbálkozással.
Rendben nagyon szépen köszönöm
Lenne még egy kérdésem
A tejem teljessen meg indult és ojan kémények a mellem és nagyon nagyon fáj hiába borogatom nem apad el és nagyon folyik is a tejem ijenkor mi a teendő?
Ilyan esetkben gyógyszeres kezelés szóba jön (Bromocryptin). Keresse fel a nőgyógyászát.
Kedves Doktor úr!
December 24-én enyhe barna folyás és menstruációs hasfájás miatt mentem be az ügyeletre. Ekkor jártam a terhesség 5. hetében. Az ultrahang szerint minden rendben volt, így Rutascorbint írtak fel, de sajnos estére erősebb lett a vérzés és 25-én már az ultrahang nem mutatott semmit (senkit). A vérzésem kb január 5-6-ig tartott, 12-én voltam orvosnál, aki mindent rendben talált, nem volt szükség műtéti beavatkozásra. A tegnapi napon (január 18.) megjött a menstruációm. Ezt megelőzően alapvetően 35-36 naposak voltak a ciklusaim, így meglepődtem, hogy ilyen hamar megjött, arra számítottam, hogy inkább késni fog. Ez még így normálisnak mondható? 1,5 éve próbálkoztunk, így félek, hogy megint sokára fog újból sikerülni, nagyon vártuk már. Visszaolvasva látom, hogy a doktor úr szerint nem szükséges ezek után várnunk, ennek örülök. Válaszát előre is köszönöm! Szép napot, Ancsi
Igen, a menzesz után ynugodtan próbálkozhatnak.
Sok sikert!
Köszönöm a választ! A ciklus rövidsége, hogy 24 napra kezdődött meg, normális?
A 24 nap még pont elfogadható, de kérdés, hogy hogy alakul a folytatás.
Üdvözlöm Doktor úr!
Január 6-án volt egy spontán vetélésem, nagyon korai terhesség volt, 4-5 hetes lehettem. Ultrahanggal és vérvizsgálattal is alátámasztották, hogy lezajlott.
Viszont a menstruációm több, mint egy hete késik, és néhány tünetet, amit az előző terhességemnél is, most is észlelek magamon. Mennyi az esélye annak, hogy ismét teherbe estem?
Mit javasolna Doktor úr?
Kedves Zsuzsanna!
Van esély a rtehességre, csináljon egy terhességi tesztet és kiderül.
Jo napot! Csak érdeklődni szeretnék hogy mivel nekem 2021 decemberébe volt spontán vetélésem és azóta próbálkozunk de nem jönn össze hogy miért lehet hogy nem jönn össze január óta..
Rengeteg oka lehet a sikertelenségnek, keressefel a nőgyógyászát, ez egy részletes kivizsgálási sorozat.
Tisztelt Doktor Úr!
9 éves nagy fiam mellé most éreztük azt hogy szeretnénk kistesót de sajnos terhességem 16 hetéig előbb vérvizsgálatból majd magzatvíz vizsgálatból kiderült, hogy edwards szindrómás a babám. Inditással megszültem a gyermeket. 33 éves vagyok. Mikor próbálkozhatunk újra leghamarabb? Úgy érezzük sokat segítene ha mihamarabb újra várandós lehetnék. Van e mód ilyen esetben genetikai vizsgálatra még a terhesség előtt? Vagy egyáltalán van e értelme? Mert ugye legtöbb helyen úgy olvasom az edwards szindroma csak szerencsétlen véletlen, viszont félünk egy esetleg újabb ilyen helyzettől. Köszönöm ha válaszol.
Kedves Alexandra!
Sajnálom a történteket! Egy 16 hetes vetélés után 2 hónappal már nyugodtan próbálkozzanak. Sajnos a genetikai vizsgálatra csak lombik keretében, preimplantációs genetikai vizsgálattal van léehetőség. Spontán fogantatáskor ez leghamarabb a 8-9. héten mutatható ki, egy vérvétellet (pl Prena teszt).
jó napot doktor úr! 2022.03.07-én volt művi befejezés misseb ab.7hetesen. már lehet próbálkozni? illetve mennyi esély lehet újabb kisbabára, ha évente 2-3 alkalommal van spontán menzesz? (ismert microadenoma, pco, jelenleg gyógyszert nem szedek)
babavitamint szedek.
Már nyugodtan próbálkozhatnak.
Ez esély sajnos valóban alacsonyabb, mintha normalizálnák a ciklusait.
Doktor úr!
2020 július 1-én született a kisfiam, majd 2021 áprilisában ismét teherbe estem, májusban a férjemmel áttestünk a covid fertőzésen és júniusban, 7 hetesen spontán elvetéltem, nem volt szükség műtéti beavatkozásra. Ekkor a kisfiam még szopizott. Akkor azt tanácsolták, hogy a vetélés után 4-5 menstruációt várjunk meg, illetve hogy a kisfiam leszokjon a szopizásról, és ismét „próbálkozhatunk” a férjemmel. A kisfiam, ahogy leszokott a szopizásról, utána is megvártunk kb. 3 menstruációt, így bőven betartottuk a tanácsolt időt. Mindenképp szeretnénk kistestvért és szeretnénk, ha a korkülönbség is kicsi lenne a gyerkőcök között. Már hónapok óta „próbálkozunk”, de eddig sajnos sikertelenül. Ami azért furcsa, mert a nagy lányom, aki 2011-ben született, alig 1-2 hónapon belül fogant meg a fogamzásgátló abbahagyása után, kisfiam is az első hónapban megfogant és a kisbabám is, aki elment. Utóbbi 2 esetben nem szedtem fogamzásgátlót.
Mi lehet az oka, hogy most már eltelt több hónap, fél év, és nem estem teherbe? Mikor érdemes emiatt orvoshoz fordulni, illetve milyen vizsgálatokat lenne érdemes elvégezni?
Nem tudom, hogy ez alapvetően aggodalomra adhat e okot, sokaknál ez az idő normális, én viszont az előző 3 terhességemből indulok ki. Mit tud tanácsolni a számomra?
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Vica!
Az okát így látatlanban természetesen nem fogom tudni megmondani a sikertelenségnek, de itt megtalálja a választ arra a kérdésre, hogy meddig várjanak, mielőtt orvoshoz fordulnak:
https://www.drkelemencsaba.hu/meddig-varjunk-ha-nem-jon-baba/
Sziasztok egy kérdésem lenne 2-hete vesztettem ell a kis babám 5-hetes terhes voltam mar ez a 3-vetelesem terhesseg alat is es meg most is verzek szerintetek mi lehet az oka?
Tisztelt Doktor Úr!
Június 3án volt egy műszeres befejezésem.
Tegnapi napon kellett volna megjönnie, ám szerdától csupán nagyon enyhe barnázást tapasztaltam. Csütörtökön pozitívat teszteltem, majd tegnap is. Viszont a barnázás minden nap kis mértékben megjelenik a WC papíron, nagyon kicsit fokozódik.
Mennyire normális ez?
A terhességem előtt is volt kb 5 napig ilyen, illetve elég nehezen is sikerült a teherbe esés a vékony méhnyálkahártyám miatt.
Ezen kívül már volt egy terhességem, abból egy egészséges kisfiú született.
Köszönettel, Reni
Kedves Reni!
Ezt nehéz látatlanban megmondani. Ha a műszeres befejezés szövettana nem lett jó (mola lett), akkor még pozitív lehet a teszt, de ezt a kezelőprvosa mondta volna Önnek levilge. Ha esetleg még maradtak bent terhességi szövet maradékok, akkor is lehet pozitív a teszt, ezt viszont látták volna a kontroll UH-ona, ha volt ilyen. Tehát a legvalószínűbb, hogy újra terhes, ha bernázik, akkor jobb lenne mielőbb felkeresnie a nőgyógyászát.
A szövettannal elvileg nem volt probléma és a kontroll vizsgálaton is rendben találtak mindent.
Rendben, megfogadom a tanácsot, köszönöm szépen!
Kedves Dr. ur!
Borzaszto kalvarian mentem keresztul az utobbi egy hetben.. Volt egy korai vetelesem, elvileg szepen urulok, uh kontroll , bHcg folyamatosan ellenorzik. Kb. Mennyi ido amig teljesen eltunik a Hcg a szervezetembol? Ilyen veteles utan maradhatok meg otthon? Sokat emelek a munkahelyen es allo munka, nem szeretnem ha barmi baj lenne ezutan 🙁 Elso terhessegem volt, 26 eves vagyok, egy het alatt 6 dokival talalkoztam… az utolso azt mondta,hogy vizsgaltassam ki magam, merre induljak? Koszonom!
Kedves Niki!
Sajnálom, hogy így alakult.
Pár hét alatt általában kiürül a bHCG.
A követlező menzesz után próbálkozhatnak is újra.
Ha ez nem az első vetélése volt, akkor valóban indokolt a kivizsgálás, a nőgyógyászát keresse fel. Ha ez volt az első vetélése, akkor alapvetően nem indokolt a kivizsgálás, ebben az esetben kérdezze meg ezt a kollégát, hogy miért mondta ezt, lehet, hogy látott valamilyen rendellenességet.
Szép napot!
Jó napot Rostás Éva vagyok nekem is volt egy vetélésem 22 hetes terhes voltam egy ér el pattant s amin táplálkozót a kis baba arra vér gyült ösze és emiatt a kis babának le ált a szíve .Szeretném meg kérdezni hogy mikor lehet próbálkozni a következő kisbabához mert nagyon szeretném ..És 5 napot tartott nekem a vérzés tehát az 5 dik nap már nem nagyon volt.
Kedves Éva!
Sajnálom a történteket!
Egy középidős vetélés után pár hónapot várjanak, utána próbálkozzanak.
Sok sikert a folytatáshoz!
Jó napot kìvánok . Én egy olyan dologgal fordulnék Önhöz hogy nekem már van egy 3 éves kisfiam és tavaly decemberben elkezdtük testvér projektet össze jött is egyböl mint kiderült voltam Kórházban nőgyógyászaton és hiába mondtam az ottani orvosnak, hogy én érzem az vagyok de barnázgatok és 5teszt kimutatta az vagyok ő váltig állitotta nekem cisztám van és meg kaptam tőle hogy én kétségbe vonom az ő szaktudását és minden áron gyógyszert akart felìrni . erre elküldött vérvételre ahol kiderült egy nagyon kezdödö terhesség van de egyszer csak megint barnázni kezdtem mire úgy döntöttem időpontot kérek magán orvoshoz kaptam is február elején és mire oda értem nagyon véreztem és közölte közel 4 hetes baba de ez spontán vetélés de irtak fel vas tablettat és mondták hogy hajrá próbalkozhatunk újra . Rajta is vagyunk de igazából azóta se jött össze és nem tudom hogy mivel 36 leszek és köldök sérvel születtem és és első terheségem alatt elvékonyodott hasfalam . Egy sebész orvos meg nézett aki azt mondta mìg nem fáj és nem akadalyoz mozgásban nem kell hálót beültetni de ha ez be van ültetve nem lehetek terhes mert nem nyúlik a bőr és nem tudnam.kihordani hallottam olyanról hogy 1 év próbalkozás után vizsgálnak ki ha nem jön össze de nem tudom esetleg egeszségügyi állapotomra való tekintettel nincs e esteleg erre elöbb lehetöség vagy valami mód arra hamar terhes legyek sajnos az is kevesebb esélyt add erre hogy férjem kint dolgozik és kb 5 hetente tudd haza járni előre is köszönöm válaszát
Kedves Melinda!
35 éves kor felett fél év sikertelenség után javasolt a kivizsgálás és a kezelés, keresse fel a nőgyógyászát.
Jó napot kívánok nekem 2 hete volt az első vetélésem és a terhességi teszt pozitív halvány csíkot mutat ez lehet az előző hcg mutatja vagy terhes vagyok
Kedves Natasa!
Ez még lehet az előző vetélés is sajnos, 1 hét múlva ismételje meg a tesztet.
Köszönöm a választ
Még lenne egy kérdésem dr úr a hányinger az émelygés szédülés fáradékonyság akkor mitől van
Ezt látatlanban nehéz megmondani. Vagy menjen el a nőgyógyászához vagy csináltasson egy bHCG vizsgálatot, abból kiderül, mi a helyzet pontosan. De ezek a panaszok mástól is lehetnek, nem csak a terhességtől.
Köszönöm a választ már kimerült hogy nem vagyok terhes ezeket a panaszaimat kimerültség okoza.
Mikor el vetettem 3babatt mennyire lehet ossze hozni ujra egy babat? Fèl ève probalkozunk
Kérem keresse fel a nőgyógyászát, kezdjenek egy UH vizsgálattal.
Jó napot doktor úr!
En augusztus 10 én vesztettem el a terheseget 6 hetes terhes voltam .spontán vetélés volt nem kellet műteni, de nekem már egy hónapja tart a vérzés, igaz nem sok van olyan hogy kis barnazas verzes is de kevés.
Mi lehet ez ?
Köszönöm
Kedves Annamária!
Sajnálom, hogy így alakult. Kérem keresse fel a nőgyógyászát, egy hüvelyi UH vizsgálat ilyen esetekben az első teendő, hogy minden kiürült-e. Ha kérdéses a dolog, akkor egy bHCG vizsgálat segíthet még.
Jónapot doktor úr nekem 1terhesegem volt ojan kérdésem lene önhöz hogy 6hetes terhes voltam októberben el veteltem a vetélés mutetel végződött és most az aggaszt hogy mestrualok és ez a második napja és ma volt egy kisebb darab mikor ki töröltem magam
Ez ijenkor normális vagy nem ?
Ez még normális lehet, de ha nem normalizálódik a vérzés, menjen el a nőgyógyászához egy ultrahangra.
Tiszteletem Dr.Úr!
Az ügyben írok önnek, mert kicsit értetlenül állok a dolgokhoz , október 6 dikán volt egy spontán vetélésem 6 hetes terhes voltam , nem kellet műszeres befejezés, okt22 voltunk együtt újra a párommal, és rá egy 1 re rosszullétek gyötörte, gondoltam csinálok egy terheseggi tesztet , csináltam mindössze 5 db-ot , ami mind halvány pozitív, ez lehetséges? Vagy még az előző hcg hormont jelezheti?
Előre is köszönöm a válaszát
Ez még lehet az előző terhesség maradvány hormonszintje is, de fontos lenne, hogy ultrahanggal megnézzék, hogy teljesen kiürült-e a méhüreg.
Ki javítom, rá 1 hétre rosszullétek gyötörtek
Köszönöm a válaszát ,
Voltam Hüvelyi ultrahangon, nem találtak semmit , viszont a tesztek erősödnek ,
Akkor csináltasson egy bHCG vizsgálatot
Köszönöm szépen a gyors válaszát,
Űdvözlom
5 Hetes vagyok és első utrahang aszt mutata hogy el fogok vetèlni nem jó hejen van a baba lehetséges ez ? De nincsen semi bajom
Sajnos ennyi információ alapján nem tudok érdemit mondani. Lehet rossz helyen egy terhesség (méhen kívüli terhesség esetén), illetve lehet méhen belül és sajnos elvetélhet attól még, hogy jó helyen van.
Jó. napot tudna nekem segiteni lenne egy kérdésem kb egy hónapja es 2 hete vesztetem el a babankat nemtudom kb hány hetes terhes lehetem mert már a petezsák nem volt látható és abortuson estem át hogy az lene a kérdésem tudja nagyon megviselt van már egy kislányom testvért nagyon szeretett volna az lenne a kérdésem hogy mennyi idöt kelene vérni az ujabb probalkozásra és hogy attol hogy 1 honapja es 2 hete történt a vetelé es ujabb babát szeretnék lehet szedni az elevit complex 1 multivitamint ? nagyon szépen köszönöm Kovács Noémi a nevem lehet nem fogja jelezni ?
Nyugodtan próbálkozhatnak a következő terhességgel, ha az ultrahangon minden rendben volt. A vitamint szedheti folyamatosan.
Nagyonszèpen köszönöm Doktor úr
jó estét dr ur azal a kérdésel jötem vissza ujbol hogy .probalkozunk gyogyszert is szedtem vagy 8 terheségi tesztet is kiprobáltam de nem akar jöni a baba ? hogy mit lehetne teni ? ezel kapcsán volt nekem Szorongásos depresziom nyugtatokat szedtem nem most ezert is vetélhetem el doktor ur ezert nem jön ösze de már reg aba hagytam már jolvagyok nem akarok hazudni 2017 es 18 közöt jöhetet ki nálam joban ez az miat nem sikerül de mar 3 eve 2 nemtudom hirtelen nem szedem a gyogyszert de jolvagyok lehet ez is egy trauma nekem hogy. most elveteltem tul erzekeny vagyok 80 kilo 70 deka vagyok vagy a hizastol ? nem sikerül nemtudom de nagyon szeretnek kis babat tudja hogy irtam is november 2 veteltem el 5 hetet meg vartuk azota probalkozunk es semi tudna segiteni esetleg hogy mit javasolna nekem Dr ur ?
Kedves Noémi!
Ez egy részletes kivizsgálás ilyenkor, keresse fel a nőgyógyászát.
Köszönöm
Nagyonszèpen köszönöm Doktor úr
Jó napot november 18-An volt spontán vételesem az után nem lettem beteg most dec 24-van és egy nagyon erős pozitív tesztet kaptam lehet ebből probléma??
Kedves Andrea!
Ez lehet egy újabb terhesség, keresse fel a nőgyógyászát. Alapvetően ez nem probléma.
Jóságot!
3 éve vagyok a férjemmel és amint össze jöttünk 1 hónap mulva terhes lettem. Született egy csodálatos kislányunk szülés után 4 hónappal ismét terhes lettem, és született megegy kislányunk miután a második gyermekünk meg született rá 3-4 hónapra megint terhes lettem de azt sajnos el kellet vetetnem családi okokból.. ezután mentem fogamzásgátló injekciora amit 3 havonta kelle volna fel vennem de az első után fel borult a hormonom és nem mentem többet. Ezután 1 hónappal megint terhes lettem. 4hetes voltam amikor el keztem vérezni mindha mestrualnak és enyhe gorcseim voltak. Azonnal be mentünk a korhazba (ahol délután 4-től reggel 6-ig vartunk mire sorra kerültünk) ott azt montak minden rendbe van nem tudjak mitol verzek menyek vissza 1 hónap múlva. Délutánra el vetéltem. 5 napig volt vérzésem mind amikor mestrualok és el is múlt. Most kereken 1 hónap telt el és ma csináltam egy tesztet és megint terhes vagyok. Az lenne a kérdésem hogy ez normális-e és hogy ez veszélyes lehet-e a babára vagy rám. Vagy esetleg valami amit tanácsolta vagy meg osztana velem. Előre is köszönöm a válaszát
Ez nem veszélyes, semmilyen extra teendő nincs, járjon a rutin terhesgondozásra.
Sok sikert a folytatáshoz!
Nagyon szépen köszönöm Doktor úr Boldog újévet kívánok
Jónapot
Nekem 2022.09.3 dikán volt vetetésem.
És most a férjemel szeretnék kis babát hogy lehet e ujjbol probakozni
Ha ez egy sima kisvetélés volt és egyéb betegsége nincs, akkor igen, nyugodtan.
Kedves dr kovács Csaba
Nevem Nagy József
Érdeklődni szeretnék hogy kedvesem február 10 valahanyadikan volt egy spontán vetélés és rá 2 napig nem voltunk együtt de 3 nap után nem bírt tovább várni ès együtt voltunk az lenne a kérdésem hogy kB tegnap délután otta egyfolytában esszik ess éjjeliszekrény többször fel kelt kajálni és több alkalommal jött azzal hogy hő hulláma van ès lusta és ma 2023.03 06 an egesznap csak eszik és egyfolytában éhes és a pocia is mintha növekednek.
Kérem segítsen nekünk még néztük és a mell bimbojabol ha még nyomtuk pici fehér váladék jonn ez mi lehet
Kedves József!
Egy terhességi tesztet csináljanak, ha az negatív, akkor nem emiatt eszik a kedvese. Ha továbbra is vannak panaszai, keresse fel a nyőgyógyászát.
Tisztelt Doktor Úr, januárban elvetèltem 5 hetes voltam körülbelül. Azóta nem sikerült teherbe esni. Lehet ennek valami különösebb oka? Esetleg tudna ajánlani valamit ami segít teherbe esni?
Ha minden más rendben van, és nem idősebb 40 évesnél, akkor még próbálkozzanak nyugodtan. Ha nem sikerül, keresse fel a nőgyógyászát. Ez egy részletes kivizsgálás, „csodaszer” nincs sajnos.
Köszönöm szépen a segítséget Doktor Úr
Szép napot Doktorúr!
Március 27.-én volt egy laporoszkopia műtétem méhen kívüli terhesség miatt, illetve februàr 18.-án egy méhen belüli vetélésem. Szimultán terhességnek indult az orvosommal megvártuk a vetélést méhen belül (gond nélkül szépen kijőtt nem kellett kaparni), de a méhen kívülit műteni kellett. (Kivették a jobb petevezetéket)
Teljesen elmúlt a vérzésem már a rendes fehér folyásom van és testileg maximálisan jól érzem magam. Bal oldalam elvileg rendben van. A kérdésem az lenne, hogy mikor próbálkozhatnánk újra, illetve ajánl-e bármilyen vitamint szedni?
Kedves Timi! Ez leginkább a laparoszkópos műtéti megoldástól függg, többféleképpen lehet egy méhen kívüli terhességet műtétesen megoldani, az operáló orvosa fog tudni válaszolni a kérdésére.
Jó napot vetélés után 1_2 oráig volt vérzésem utána 1 honapmuva volt vérzésem de az sem az igazi volt mert ojan barnás volt de az is csak 5 napig azt csak ugy megált a vérzés 3 nap mulva ismet elkezdtem vérezni csak szagatván
Ez lehet normális is, de az a biztos, ha felkeresi a kezelőorvosát.
Jó estét aszt szeretném kérdezni hogy magzatelhalàs után meg történt a beavatkozàs a kórházban egy kicsit véresztem 2 óra múlva már csak egy rozsaszínes folyàsom van és görcsölök az baj.köszönöm a vàlaszt.
Ez így rendben van.
Jò napot!5 napja volt egy vetélésem,menszesz szerint 7 doki szerint 5 hetes terhesség! Ultrahang kilőködö petezsákot mutatott,ami ugynézett ki üres volt! Ez mitjelent?Beavatkozással történt a tisztitás! Még tisztulok de mikor várhatò a menszeszem? 44 éves vagyok van már egy 11 éves gyermekem! 4 hét mùlva lesz szővettaneredmény és kontrollra kell akkor visszamennem! Mikor kezdhetünk ùjra a babaprojectbe?Mikor lehetek ùjra a párommal? 4 hét utàn?Köszönöm válaszát!
Kedves Kriszti!
Sajnálom, hogy így alakult. A következő menzesz után próbálkozhatnak is, azt nem lehet pontosan megmondani, hog ez a menzesz mikor fog megjönni.
Kedves Csaba!
Múlt héten volt 16 hetesen vetélésem és abortuszom. Első gyermek lett volna, hosszú idő (nagyjából 2,5 év) próbálkozás után spontán megfogant(progeszteron rásegítéssel). Két héttel előtte volt méhlepény biopsziám, nemrég töltöttem a 41-et. Az eredmények szerint minden rendben volt.
Okozhat-e lepény elégtelenséget a mintavétel, ha nem volt vérzés utána, vagy más jele? Lehet-e javítani a méhlepény állapotát valamilyen vitaminnal?
Vagy amennyiben genetikai hiba állt fenn, akkor érdemes-e előtte egy genetikai vérvizsgálatot elvégezni a következő próbálkozás előtt?
Tudatosabban szeretnénk újra neki indulni.
Köszönöm
Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagoyn sajnálom, hogy így alakult!
A mintavétel is okozhat vetélést, igen.
De természetesen más oka is lehetett, egy középidős vetélés után egy részletes vizsgálatsorozat indokolt ( véralvadási rendszer, homronháztartás, genetika, stb), ezt beszélje meg a kezelőorvosával.
Kedves Csaba!
Köszönöm szépen gyors válaszát!
Azt gondoltam, hogy mivel két hétig kíméltem magam, nem lehet gond.
Köszönöm
Ildikó
Jó napot ! 🙂 Dr ùr.
Azal a kèrdèsel jöttem hogy, ujra
Hogy , Boldogok voltunk ujra sikerült a terhesèg aztán jött a szomorúság probalkoztunk ahogy mondta.. ès ujra elment. Egy Missed ap egy nem fejlődő terhesègem volt. Elhalt üres petezsak. 8 _es 10 hèt közöt voltam ès elkelet veniük abortusal…. Ujra. 7 honapja is ez volt mikor irtam magahoz fordultam április 25 _ diken vetèk el tőlem 🙁 3 _ dik vetelesem…. 2 volt abortus .. öszesen 3. Es van egy 5 èves kis lányom legelső elment2016 vege fele 2017 _ ben csaszarmetsen vilagrahoztam a kialanyomat 2022_ ben november 2 dikan veteltem. .. 2023_ ban. Szinten abortusz aprilis 25 tudna valamit tanacsolni?
Dr ur valami sárgatesthormont beszèlt. Nemtudom milene ez? Nagyon megviselt ujra ez a dolog. Örültem azatan egy hetig sirtam 🙁 lehet meg gyermekem?? Esetleg. Lehet vmi baj velem??
Kedves Noémi!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ez egy részletes kivizsgálás ilyenkor, keresse fel a nőgyógyászát, sok dolgot át kell nézni. Igen, a folytatásban a sárgatest hormon pótlás is felmerül majd.
Köszönöm a válaszát 🙂 voltam nögyogyásznál. Azt mondták ugy hangzik ez a kivizsgálás hogy , klinikára kelene menem
Budapestre vagy, Debrecenben kivizsgálásra ès hogy kb. 40. Ezer ft. A vizsgálatok pajzsmirigy cukrot mindent nèznek hormonokat mièrt vanak a vetèlès elhalt magzat… Ha már van egy. Gyermekem… Mi befolyásolja ezt es hogy meg kel várni 2 x a mensest. Ès visza menni rendben van e. Mjnden ès ugy tudnak adni papirt. Amivel menem kelene klinikára 🙂 de azt is mondta hogyha nem megyek el pedig fontos lenne. Akkor meg 2x lehet probalkozni. 4 terhesegem volt idaig 1 maradt meg. A többi nem.. azt mondta fiatal vagyok ès biztos lehet mèg 🙂 köszönöm a válaszát. Előre is.
Kedves Noémi!
Igen, ez egy részletes kivizsgálás. Álljon neki szerintem.
Kedves Doktor Úr!
Olyan problémám van, hogy a menszeszem késett, pozitív lett a tesztem majd rà egy hétre elvetéltem ( iszonyat sok alvadt vér jött le) ez tegnap történt, ma mentem vissza vérvétel 3,8 hcg-t mutatott, mèg van kis vérzés de azt mondta az orvos két nap múlva újra hcg ès ultrahang és akkor lehet művi befejezés. Làt rá esélyt hogy magától kiürül? A vetélés során semmi görcsöm nem volt .
Válaszàt köszönöm
Kedves Tina!
Persze, lehet, hogy magától kiürül, ez majd az ultrahangon fog kiderülni, hogy megtörtént-e.
Kedves Doktor Úr!
Május 26.án volt az utlolsó menstruációm első napja. Ciklusaim 28naposak a következő nem várt első napján pozitívat teszteltem. Naponta erősödő pozitív tesztjeik voltak. Majd 4 napra az első tesztelésre minimális barnás folyás jelentkezett ez tartott két napig apróbb aljasi görcsökkel. Voltam nőgyógyásznál aki a terhesség jelét nem érzékelte, illetve az uh sem mutatott semmit. Vettek vért a hcg szint 1556 volt. Kérdésem az lenne lehetséges hogy valóban babát várok csak túl korai volt a vizsgálat? 15 napja késik. Esetleg spontán vetélés lehetett a barna folyás? Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Enikő!
Egy ilyen magas bHCG értéknél már latni kellene a terhességet, ezért felmerül, hogy méhen kívül van. Menjen vissza a nőgyógyászához mihamarabb.
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm gyors és megtisztelő válaszát.2 hét múlva kaptam időpontot. Azzal a diagnózissal túl korán jöttem ez egy nagyon korai terhesség nem kellett volna ilyen hamar tesztelnem. Sajnos ott kérdéseket fel sem tehettem, mert nem szívesen fogadtak. Két gyermekünk már van éreztem, hogy valami nincs rendben. Így inkább felkeresek egy magán nőgyógyászt.
Tisztelt Doktor Úr!
2 hete ultrahangon 9x5mm es perezsákot láttak. E szerint az 5.hétnél tartottam. A mai napon 6+6 nap Petezsák mérete: 15×10 mm környezeti bevérzésekkel 2,8 mm-es CRL-ű embrióval, életjelenség nem látható.
Pár nap múlva műszeres befejezést javasoltak. Mit gondol Doktor Úr van még esély egy egészséges babára?
Kedves Enikő!
Sajnos elég minimális a leírtak alapján. A műtét előtt azért érdemes még nézni egy kontroll UH-ot mindenképpen.
Jó napot nekem volt egy kissé ab műtétem .2 hónapja. Létezik, hogy pozitív terhességi tesztem van és nem vagyok terhes?
Kedves Krisztina!
Ennek több oka is lehet:
– a teszt nem pontos
– mégis terhes
– valamennyi terhességi szövet még bent maradt
Tehát érdemes lenne egy UH-ot és egy bHCG vizsgálatot végeztetnie, ezekből kiderül, melyik a valós.
Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos 6 hónapon belül 2 missed ab műtétem is volt , a másodikra a közelmúltban került sor. Korábban már elég sok kivizsgáláson estem át ( hormonpanel , trombózis panel, átjárhatósági), illetve a párom is volt spermaanalízisen. Komolyabb eltérésekre nem derült fény, a trombózis panel esetében PAI-1 homozygota, illetve minden a 2 MTHFR heterozygota. Ezek miatt a második terhességnél már pozitív teszttől aspirin protectet, illetve progeszteron pótlást is kaptam, de sajnos így, mindezek ellenére is 2 hematóma alakult ki, ami valószínűleg nem hagyta fejlődni az embriót 🙁
Érdeklődni szeretnék , milyen jellegű további vizsgálatokat javasol? A koromra való tekintettel ( 37 éves vagyok) nem szeretnénk sokáig várni a következő próbálkozással.
Megtiszteltelő válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Andrea
Kedves Andrea!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ha a homronháztartásban nem találtak eltérést, a haematologiai részt kezelik (nem tudom, hogy járt,e haematologusnál, a leírtak alapján felmerül a Clexane adása is), akkor még az immunologiai rész van hátra, ez ügyben pl Dr. Skriba Esztert tudom ajánlani.
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon köszönöm korábbi gyors válaszát. Sajnos , a második missed ab. műtétem után ( amire 2 hete került sor) 8.napon elkezdtem görcsölni, mint kiderült, egy vérömleny nem tudott kiürülni. Így újabb műtét következett..
Érdeklődni szeretnék, hogy ez a 6 hónapon belül 2 missed ab. , illetve egy küret mennyire befolyásolhatja a jövőbeni termékenységet/ teherbeesési esélyeimet?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea
Kedves Andrea!
Nagyon valószínű, hogy semennyiben nem befolyásolja.
Tisztelt Doktor úr!
Tegnap voltam vérvizsgálaton, a bHCG-m értéke 577, viszont sem a hüvelyi, sem a hasi ultrahangon nem látszódott petezsák, sem semmi. Ez normális?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv: Anna
Kedves Anna!
Igen, UH-on csak 1000-1500-as bHCG felett látszik a terhesség. 2 nap múlva ismételje meg a bHCG-t, abból látszani fog, hogy megfelelően emelkedik-e.
Tisztelt Doktor Úr. Lenne egy olyan problémám, hogy májusban egy 9 hetes, most októberben pedig egy 6 hetes terhesség után elvetéltem. A vetélések spontán maguktól lezajlottak, kaparásra egyik után sem volt szükség. A babák azonnal, még abban a ciklusban összejöttek amikor próbálkozni kezdtük. Màrcius előtt átestem hormonális vizsgálatokon is, ahol mindent rendben találtak, szervi ok sem volt feltárható. 40 éves vagyok, előző kapcsolatból már van egy 19 és egy 17 éves fiam. Nagyon szeretnék utódot a jelenlegi párommal. Az orvosom azt tanácsolta h próbálkozzunk tovább, mert lassan statisztikailag azért össze kellene jönnie. De mindkét vetélés lelkileg megterhelő. A második terhességnél progeszteron pótlás is volt a teszt pozitívvá válásától. Gondolja, hogy ebben a korban két egymást követő vetélés után esélyes az egészséges magzat kihordása, vagy irányítottan (lombik program) kellene a továbbiakban próbálkozni? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel, Orsolya
Kedves Orsolya!
Sajnálom, hogy így alakult!
Ilyen esetekben pár egyéb dolgot még át kellene nézzenek, a véralvadási rendszert és az immunológiai hátteret.
Ha ezek rendben vannak, próbálkozhatnak spontán is, de egy ASA kezelést mindenképpen javasolt elindítani.
Jónapot másfél hónapja vetéltem el első vetélésem volt viszont azóta már közösöltünk a párommal és nől megint a hasam és a terheség tünetei jelentkeznek nálam viszont csináltam egy tesztet és negatívat mutatott maga szerint lehet hogy még nem mutassa ki a teszt persze el megyek nőgyógyáshoz mindenkép de amíg várakozni az időpont miatt szeretnék többet tudni köszönöm eszter
Kedves Eszter!
Kicsi az esélye, hogy a teszt nem mutatja ki, de a biztonság kedvéért ismételje meg a tesztet egy hét múlva.
Tisztelt Dr. Kelemen Csaba!
36 éves vagyok és első terhességem lett volna. Január 02.-án kezdődött a havi vérzésem, 17.-én volt ovulációm. Március 26.-án missed ab.-om volt mivel kb 6 hetes korában elhalt a magzat (szövettan nem mutatott ki semmi olyat ami további vizsgálatot igényelt volna). A műtét után ápr. 26.-án jött meg az első havi vérzésem ami 4 napig tartott probléma mentesen(se fájdalom, se bő vérzés). Most május 06.-án kontrollon 2mm-es méhnyálkát mértek. Kérdésem lenne, hogy ekkora méhnyálka normális-e és szabad e így ebben a hónapban próbálkozni egy új teherbeeséssel (pl. a megtapadás miatt)? Mivel tudom természetesen minél gyorsabban növelni?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Mariann
Kedves Mariann!
Ez valóban egy picit vékony, de lehet, hogy ez nem jelent gondot, jó lenne a ciklus későbbi szakaszában is ránézni UH-al a helyzetre.
Köszönöm szépen válaszát Doktor Úr!
Üdvözlettel:
Mariann
Tisztelt Doktor úr,
Idén március 15-én elvetéltem, április 14-én jött meg utána, majd most május 7-én, egyéb terhességi tünetekkel, halvány, de pozitív tesztet produkáltam ismét. A márciusi konkrét vetélés előtt, (már vérzés volt) kaptam progeszteront, amit 2*1 adagban ajánlottak felhelyezni hüvelyi úton. Nyugodtan elkezdhetem ezt a kúpozást most is? Ha igen, este 2 db, vagy reggel-este 1-1 darab? (Fenn marad, ha reggel helyezem fel?)
Ha most erősebb tüneteim vannak, ez egy “erősebb terhességre” engedhet következtetni? Nagyon izgulunk, hogy most minden rendben legyen! Mindkét próbálkozás elsőre sikerült! Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Üdv, Reni
Kedves Renáta!
Ha több vetélése is volt, mindenképpen indokolt a progeszteron pótlás (2x200mg hüvelykúp formájában). Ha csak egy vetélésen van túl, akkor a szakma jelenlegi szabályai szerint nem indokolt ez, de természetesen elkezdheti így is, érdemi veszélye nincs.
Kedves Doktor úr!
Június 30-án missed ab miatt műszeres befejezésen estem át. Az ultranhangon előtte petezsák látszott szikhólyaggal, először szabályos volt, pár nap múlva viszont elkezdett a petazsák szabálytalan alakú lenni, ekkor igazolódott be a vetélés. Embriót egyátalán nem láttunk, viszont a béta HCG szintem elég magas, közel 50ezer mIU-ml volt a 2. ultrahang előtti napon. Emiatt az orvos felvetette a mola terhesség lehetőségét, persze ezt csak a szövettan tudja igazolni, amire még várunk.
A kérdésem az lenne, higy ilyen magas HCG szintnek mikorra kellene kiürülnie a szervezetemből? Tegnap nagyon halvány, de még + volt a 10-es teszt, előtte pár nappal még sötétebb volt ugyanaz a fajta teszt, tehát úgy látom csökken a szint. Tegnap volt 2 hete a műtét. Nem görcsölök, lázam sincs, darabok sem távoznak, és szaga sincs a folyásnak, így remélem nem maradt bent semmi. Ami viszont aggaszt, hogy még mindig barnázom. 1 hete kb. elmúlt a vérzés, de a barna folyás megmaradt, hol kevesebb hol picit több. Ez meddig lehet normális?
Kontrollra a műtét után 4 héttel kell mennem, tehát még 2 hét múlva.
Köszönöm előre is válaszát!
Ilyen esetben teszteket felesleges csinálni, a szövettan fogja megmondani, hogy van-e további teendő. A barnázás ilyenkor még nmmrális lehet, de ezt pedig a kontroll UH látja majd, hogy maradt-e bent valami.
Kedves Doktor úr!
07.30-án volt műszeres befejezésem, 6 hetes missed ab miatt. A műtét utáni vérzés kb. 1.5 hétig tartott, viszont még mindig barnázom (3 hete volt a műtét). Kontrollra 2 hét múlva kaptam időpontot. A műtét utáni szövettan negatív lett, nem találtak kóros elváltozást. A kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig normális a kis mennyiségű barnázás műtét után?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Ramóna! Ez a kontroll ultrahangtól függ, ott dől el, hogy maradt-e bent valami.
Kedves Doktor Úr,
Tegnapi napon 9 hetes ultrahang vizsgálaton sajnos nem volt szívhang már. Az orvos szerint 6 hét 6 naposan megállt a fejlődésben. 1 hét múlva kell visszamennem és ha addig nem távozik spontán akkor megbeszéljük a továbbiakat.
Azt szeretném kérdezni, hogy meddig lehet várni arra, hogy spontán kiürűljön? Már 3 hete elhalt a magzat, nem veszélyes, hogy még mindig bennem van egy halott szövet? Gondolok itt fertőzésveszélyre.
Illetve érdemes még 1 hét múlva is várni vagy jobb akkor már a műtét. Őszintén félek a műtéttől. Köszönöm Szonja
Kedves Szonja!
Erre nincs adekvált válasz, van, ahol akár több hónapot is várnak a kiürülésre, itthon inkább a hamarabbi műtétes befejezést preferálják.
Kedves Doktor Úr!
Júniusban 2 hét pozitív teszt után szintén elment magától. A mai napig hiába van ovuláció, nem sikerül teherbe esnem. Elmentem már 3 pontos cukor terhelésre ahol az alábbi értékek voltak: glükóz : 5.2 , 9.1 , 6.1 ;
HOMA index 4.95 ;
hemoglobin A1C (IFCC) : 33 , NGSP: 5.2
Inzulin: 21.4 , 179.42 , 93
Lehetséges, hogy a rossz inzulin szintem miatt nem maradt meg előző két terhességem és emiatt nem tudok a mai napig teherbe esni? Elkezdtem a mio-inozitolt szedni ,hogy hát ha segít.
Ismételten köszönöm előre is válaszát!
Üdvözlettel:
Mariann
Ez egy súlyos fokú inzulin rezisztencia, itt már gyógyszeres kezelés is javasolható, keresse fel a kezelőorvosát.